Frissítések:

2020. március 20.
A Megszökőnapról Bojtos Zoltán is írt egy beszámolót, amit ezen a linken olvashatsz: internetwork.hu beszámolója a Megszökőnapról

2019. októberben kezdődött
a Megszökőnap szervezése

(A rendezvény szervezéséhez használt oldalunkat
ide kattintva most is megtekintheted.)

Három házaspár, mindannyian sikeres DXN vezetők, egy közös ebéd mellett döntöttek arról, hogy a 2020-as évet egy motiváló csapat rendezvénnyel indítják.

Az ötletet a Specht házaspár Józsi és Vali EDD vetették fel. A két másik páros, Faragóné Keserű Judit és Faragó István GD valamint Bojtos-Sváb Csilla és Bojtos Zoltán SD annak a DXN hálózatnak a tagjai, amit 2008-ban Specht Józsi és Vali indított.

Faragóné Keserű Judit, Faragó István, Specht Vali, Specht József, Bojtos Zoltán és Bojtos-Sváb Csilla

Faragóné Keserű Judit, Faragó István, Specht Vali, Specht József, Bojtos Zoltán és Bojtos-Sváb Csilla

Pár nap alatt megszületett a végleges időpont, majd éppen ebből adódott a név is.

2020 szökőév

A naptárba csak minden negyedik évben szereplő február 29. ebben az évben éppen szombatra esett, ami megegyezett azzal a nappal, amikorra szervezők rendezvényüket időzítették. Tudjuk, hogy a szökőnap, nem február 29., de a rendezvényünk kicsit mégis erre utalva a Megszökőnap nevet kapta.

A névvel több dologra is utalni akartunk:

Ami csak minden négy évbe egyszer és csupán egy napra létezik, azt jogosan nevezhetjük különlegesnek, a megszokottól eltérőnek. A Megszökőnapot éppen ilyen különlegesnek álmodtuk meg.

Megszökni a rabságból szoktak
  • Mi pedig azt kínáljuk a hozzánk csatlakozóknak, hogy szökjenek meg a “börtönből”!
  • Szökjenek meg a sárga csekkek, a mindennapi robot, a kilátástalanság, a pénztelenség, az adósságok, az egészségtelen életmód csapdájából.

Tudjuk, hogy a DXN mindenre választ adhat, hiszen mi hatan évek óta élvezzük már a szabadságot. Nyilván nem mindannyian ugyanolyan mértékben még. Viszont mindannyian a szabadság még magasabb szintjeire vágyunk, ezért aztán nem csupán tétlen szemlélői, hanem cselekvő részesei vagyunk annak, amit mutatunk, amit javasolunk.

A szervezés kezdetén úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük a lehetséges résztvevőket, ők mire kíváncsiak, mit hallanának szívesen, mit szeretnének megtanulni, mit szeretnének csinálni egy ilyen rendezvényen. És azt is megkérdeztük, hogy mi az, amit viszont nem szeretnének.

Facebook csoportjainkban
és online kérdőíveken kértük a visszajelzéseket

A válaszokból levonható következtetések alapján szerveztük meg a Megszökőnapot.
Rövid, 20 perces előadások több témában, melyek célja főként az egyes témákkal kapcsolatos figyelemfelkeltés és annak megmutatása, hogy, akit mélyebben érdekel az adott téma, hol talál információkat illetve olyan képzéseket, ahol megtanulhatja az adott területet.

Igyekeztünk hosszabb szüneteket tervezni, mert a résztvevők jelezték, hogy szeretnének többet beszélgetni a többi jelenlevővel.

Csak a Megszökőnap előtti napokban derült ki, hogy Mr. Debya Prakash, a DXN Nemezetközi Marketing Igazgatója is ott tud lenni a rendezvényen és beszélni is fog.

Ugyanígy az utolsó pillanatokban lett biztos, hogy Kócsó László CA, a DXN európai hálózatvezetője is színpadra lép.

Döntenünk kellett tehát,
és a rövidebb szünetek mellett döntöttünk

Viszont azonnal utánanéztünk, hogy hol tudnánk egy olyan rendezvényt megszervezni, aminek szinte a fő témája az ismerkedés, a beszélgetés lenne. Amolyan szabadidős rendezvényre gondoltunk. Specht Vali, a Megszökőnap házigazdája be is jelentette, hogy 2020. május 30-án, szombaton Családi Napot tartunk egy csendes, de mégis központi elhelyezkedésű, budapesti helyszínen.

Reméljük, a Családi Nap pótolni fogja azt, amit a Megszökőnapon nem tudtunk megvalósítani. Ma már neve is van ennek a rendezvénynek:

DXN Special Családi Nap

A DXN Special Családi Nap helyszíne: Aréna CampingA két extra előadó megjelenése a programban magával hozta más DXN vonalak tagjainak érdeklődését is. A Megszökőnapot eredetileg Specht József és Vali EDD DXN hálózata tagjai számára szerveztük.

Nem hagyhattuk figyelmen kívül a testvérvonalakból megnyilvánuló érdeklődést és miután szponzorainkkal, Kócsó Lászlóval és Kócsó-Fodor Anikóval konzultáltunk, valamint egyeztettünk a Megszökőnap szervezőivel, gyorsan döntést hoztunk.

A rendezvényt átminősítettük nyilvános rendezvénnyé

Itt azt is el kell mondanunk, hogy ismét óriási szerepe volt a rendezvényünk sikerében a Kócsó házaspárnak. Az ő támogatásuk nélkül nehezebben sikerült volna elérni, hogy Mr. Debya is részt vegyen és előadjon a rendezvényen.
Február 28-án, a rendezvény előtti napon, hosszú, fárasztó repülőút után érkezett Pozsonyba. Mindenki megértette volna, ha nem vállal másnap egy újabb hosszú utazást Budapestre, majd utána vissza Pozsonyba.
A világ legjobb szponzorai viszont autóba ültek és Pozsonyba hajtottak, ahonnan a kényelmes kocsijukkal elhozták Mr. Debyát, a feleségét és Ms. Daisyt. A DXN európai menedzsmentje pedig megoldotta, hogy három vendégünket este visszavigyék Pozsonyba.
Így aztán mi minden energiánkat a rendezvény szervezésébe fektethettük.

Mr. Debyával, feleségével, Kócsó Lászlóval és Anikóvak valamint Ms. Daisyvel a MegszökőnaponNagyon köszönjük Lacinak és Anikónak!

A poszt írásakor értesültünk arról, hogy a korona vírus miatt, Magyarországon is betiltottak minden 100 főnél nagyobb, beltéri rendezvényt. Így az április 4-re tervezett DXN rendezvényt is el kellett halasztani.
Még egy körülmény, ami – igaz csak utólag -, de indokolttá tette, hogy nyilvánossá tettük a rendezvényünket. Nem tudhatjuk, hogy mikor lesz rá ismét lehetőség, hogy nagyobb létszámban együtt legyünk.

Ilyen előzmények után február 29-én
a Megszökőnap közönsége nagyon színes programot kapott

Az ismerkedős, beszélgetős részek sem maradtak el teljesen, köszönet ezért Bojtos-Sváb Csilla SD-nek, aki a rendezvény animátoraként olyan blokkokat vezetett, melyekben kilenc kisebb csoportban oldottak meg a résztvevők érdekes feladatokat. A csoport feladatok alatt pedig volt lehetőségük jobban megismerni egymást és érezni a csapat erejét.

A rendezvény végén Bojtos Zoltán SD éppen erről, a csapat erejéről, a csapatépítés fontosságáról beszélt.
A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy erre, a csapatra, a közösségre nagyon komoly igénye van a DXN tagoknak.
És, hogy mennyire szuper csapat szervezte és koordinálta a Megszökőnapot, az abból látszik leginkább, hogy a délután második felét, a Bojtos házaspár és Faragó István GD a többi szervező jelenléte nélkül is professzionálisan levezényelte.

A Megszökőnap résztvevői a már megemlített programpontok mellett meghallgathatták négy sikeres online hálózatépítő, Deliné Sorger Brigitta, Miskolci József, Nagy István és Tóth Csaba beszámolóját a nigériai online munkájuk eredményeiről. Ezt a blokkot Specht József EDD vezette.

Faragóné Keserű Judit GD a közöségi médiában rejlő lehetőségekről adott tájékoztatást előadásában.
Harmath Katalin a ganoterápia alapjaiba nyújtott betekintést.

Hagyomány, hogy minden rendezvényünkön
elismerjük a frissen minősült hálózatépítőket

Most is így történt. Három új Star Agent üzlettársunk lett az elmúlt időszakban.
Hegedűs Márta, Fekete lászlóné és Dömök Mihályné Kalotai Gabriella.
Egy új Star Rubynak is örülhetettek a rendezvény résztvevői. Ő Leib Irénke Gödöllőről
Lett egy új Star Diamond is Petrányi Lajos személyében.

Gratulálunk az új minősülteknek!
Nagyon büszkék vagyunk a Faragó házaspárra!

Judit és István a Gold Diamond szintet érték el, így Magyarországon a négy legmagasabb szintű DXN hálózatépítő közé tartoznak.

Faragóné Keserű Judit és Faragó István GDA Megszökőnap több résztvevőjének,
még a rendezvény vége előtt, el kellett mennie.
Ez a momentum igényel némi magyarázatot:

Mr. Debya, ha már Budapestre jött összehívta a magyarországi top vezetőket egy ismerkedő megbeszélésre. Ez a program akkor kezdődött, amikor a Megszökőnapnak még nem volt vége, de többen érintettek voltunk. Nem volt egyszerű a döntést meghozni, de valóban nyugodtan elmehettünk, mert nélkülünk is rendben volt minden.

A DXN magyarországi és európai top vezetőivelMég mielőtt elindultunk, negyvenen ittunk együtt
egy-egy üveg Morinzhit,
Mr. Morinzhivel

Óriási köszönet!

  • Bojtos Zolinak és Bojtos-Sváb Csillának
  • Ábrahám Andrásnak, aki egész nap professzionális technikai hátteret biztosított a rendezvénynek
  • Pecsornik Krisztinek, Deliné Sorger Brigittának és Harmath Katának, akik a rendezvény hoszteszeiként támogatták a szervezők munkáját és mindent megtettek a sikerért
  • Nagy Gergőnek és Nagy Olivérnek a videó felvételekért
  • Nagy Ildikónak és Szabó Tibornak a profi jelvényekért
  • Tóth Csabinak és Nemes Bercinek a profi zárásét, az elpakolás megszervezésért és lebonyolításáért
  • És mindenkinek, akiket nem tudunk most név szerint felsorolni, de sokan voltak, akik, ha kellett odaléptek és segítettek bármiben
A visszajelzéseket is összegezve, megállapíthatjuk,
hogy a Megszökőnap sikeres volt

A jelenlegi helyzetben tervezni sem tudjuk, hogy mikor tartunk hasonló rendezvényt. Ezzel kapcsolatban minden online csatornánkon azonnal tudósítunk, amint valamilyen döntés születik.

Ami viszont biztos, hogy a
DXN Special Családi Napot megtartjuk 2020. május 30-án

Szabadtéren lehet maximum 500 fős rendezvényeket szervezni. Hamarosan jelentkezünk ennek a rendezvényünknek a részleteivel.


12 hozzászólás

Elek Ildikó · március 25, 2020 - 3:10 du.

Kedves Vali és Józsi!
Először is köszönjük szépen, hogy mi is ott lehettünk, ahogy Vali mondta – testvér vonalként – ezen a rendezvényen. Nagyon megtisztelő ez számunkra és ebből is látszik, hogy a DXN egy igazi nagy család, függetlenül attól, hogy ki kinek a csapatában van.
Gratulálunk a profi szervezéshez, és a színvonalas előadásokhoz! Ismét sokat tanulhattunk, és mint mindig egy DXN-es rendezvény után teli energiával, pozitív gondolatokkal térhettünk haza.
Üdvözlettel: Ildikó és Misi

Nemes Bertalan · március 21, 2020 - 4:52 du.

Fantasztikus rendezvény volt, és ez nem csak a színvonalra, hanem az előadásokra is elmondható. Izgalommal várom az ilyen rendezvényeket, élvezem, hogy mindig van valami új az előadásokban, amit hazavihetek magammal.
Köszönjük Valinak és Józsinak hogy létrejött a megszökőnap és persze mindenkinek akinek része volt benne. Nagy öröm volt számomra hogy részese lehettem segítőként. Bízom benne, hogy egyszer majd én is ilyen hatással leszek másokra, mint a rendezvény előadói rám. Köszönöm.

Hörömpöli András · március 20, 2020 - 3:43 du.

Kedves Vali és Józsi!
Szuper rendezvény volt. Elismerésem a szervezésért, lebonyolításért. Nagyszerű előadók voltak, remek prezentációval. Sokat tanultam mindannyiótoktol. Örültem, hogy részese lehettem a közös Morinzhi ivásnak. Külön köszönet, hogy keresztvonalként is jelen lehettem ezen a fantasztikus, családias rendezvényen.

Fodor András Attila SA · március 18, 2020 - 8:32 du.

A Specht házaspár sohasem fogy ki a ragyogónál ragyogóbb ötletekből. Ezt a Megszökőnapot is jól kigondolták. Nagyszerű előadások, kiváló előadók, magasan jegyzett szponzorok és vendégek. Józsi és Vali hozta szokott formáját. Üjszerű volt Bojtos Csilla interaktív, kiscsoportos programja. Érdeklődéssel vártam a nigériai terjeszkedésről szóló blokkot. Elismerés Józsinak a kezdeményezésért, és követőinek a sikerekért. Sajnos a “titkot” nem árulták el: hogyan csinálják. Szívesen eltanulnám. A szünetek ugyan rövidek voltak, de jó volt űjra együtt lenni.

Képes Jószefné Leib IrénSR · március 18, 2020 - 5:45 du.

Hát hol is kezdjem el? ” Mindig van új út, csak legyünk képesek meglátni azt.”
Már a regisztrációnál a pici szép formatervezett kulcsok közül választhatunk egyet.
Számomra ez a nap egy igen különleges nap lett. Már a program elnevezése is nagyon találó rejtelmes sokat sejtető volt.
Ami még különleges és érdekes volt ez az új kezdeményezés: az interaktív képzés a mentorunkkal közösen csapatban dolgozni, feladatokat megoldani – nagyon tetszett-!
Na meg az előadás közbeni meglepetés, mikor az újonnan minősülteket hívták fel a színpadra pont ezen a napon született meg a harmadik Star Agent -tem és ez által én meg Star Ruby lettem.
Az első alkalom, hogy ilyen képzésen mondhattam néhány gondolatat. Ez megint egy olyan feladat volt, amiben ki próbálhattam magamat.
Maradandó élményeket adó új képzési formában vehettem részt.
„Egy jó nap és egy rossz nap közötti legfőbb különbség a Te hozzá állásod.”
„Néha egy kávé, egy süti a legjobb baráttal az összes terápia, amire szükséged van.”
Ezt a napot soha nem felejtem el.
Hálával köszönöm meg a sok- sok tanulási lehetőséget és ez által ez a szint is megvalósult.

Sorger Brigi · március 18, 2020 - 5:44 de.

Volt szerencsém részt venni a rendezvényen. Nem hagyhattam ki, hisz fantasztikus volt. Kiváló előadók, sok kérdőjel eltűnt a fejekben és felváltották a tények. Vajon jól csináltuk,vagy csinálhatjuk ennél jobban is, hitelesebben is, teljes szívvel, szenvedéllyel? Nagyszerű összefoglaló lett ez a blogbejegyzés, hisz újra átéltem ami a megszökőnapon történt. Imádom a családias hangulatot. Köszönjük. 😊

Dr. Varga Gyula · március 15, 2020 - 11:17 du.

Kedves Józsi és Vali!
Gratulálok a precíz, korrekt összefoglaló elkészítéséért.
Varga Gyula

    Specht József · március 16, 2020 - 4:20 de.

    Köszönjük szépen. 🙂

Bojtos Zoltán · március 15, 2020 - 11:09 de.

Fantasztikus jó rendezvény volt, ami a jelek szerint a résztvevőknek is tetszett. Akkor ez a helyes irány, a helyes út, már csak menni kell rajta. 🙂🦒

    Specht József · március 16, 2020 - 4:19 de.

    Menjünk együtt! 🙂

Elek Ildikó · március 15, 2020 - 9:55 de.

Éppen annyira vagyok konvencionális gondolkodású, mint amennyire asszertiv típusú és amennyire spirituális – vagyis: teljesen a MOST-ban élek. Ez azonban azt is jelenti, hogy TUDOM: a jövőmet minden pillanatban ÉN alakítom. Így hát hálával és köszönettel tartozom mindazoknak, akik ebben a megingathatatlan HIT-emben vagy TUD-atosságomban időről-időre megerősítenek. Ezért a “MEGSZÖKŐNAP” valamennyi ötletgazdájának, szervezőjének, megvalósítójának és résztvevőjének is. Természetesen a naptárunkba be van írva a májusi szabadtéri családi nap. Köszönettel vesszük, ha részt vehetünk rajta, s erre biztatunk másokat is.

    Specht József · március 16, 2020 - 4:18 de.

    Kedves Ildikó,
    Köszönjük az elismerő szavakat.
    A DXN Special Családi Napon természetesen szeretettel látunk Titeket is. A részleteket még ezen a héten közzé tesszük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük