DXN - 15. a világranglistán

DXN – 2019-ben a világ 15. legnagyobb MLM vállalata

2008. július végén, egy hétfői napon tizenkét másik személlyel együtt, egy kis tárgyalóban találkoztunk és meghallgattuk közös meghívónkat, Kócsó Lászlót.
Egy malajziai vállalatról, a DXN-ről láttunk videót és hallottunk tájékoztatót, valamint kaptunk egy-egy tasak DXN Black Coffee nevű, Ganoderma tartalmú, arabica kávét.

A lendület és a lelkesedés, ami az előadót és a rövid előadást áthatotta, magával ragadott mindannyiunkat. Nem is akartunk addig hazamenni, amíg nem csatlakozhattunk a DXN-hez illetve Lacihoz. Sajnos erre mégsem kerülhetett akkor sor. Egyszerűen azért nem, mert nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges dokumentumok.

Pár nap múlva,
augusztus 8-án viszont már sikerült leadnunk a regisztrációnkat

Csatlakoztunk a DXN céghez!

Ahhoz a vállalthoz, amely akkor a 40. helyezett volt az MLM cégeket rangsoroló weboldal, a Direct Selling News listáján, a legnagyobb forgalmú MLM cégek között. Igaz, mi ezt akkor még nem is tudtuk, hiszen ezt az eredményt a következő évben hirdették ki.

Ugyanebben a rangsorban a 2018-as forgalmi adatok alapján,
2019-ben, a DXN a 15. helyet birtokolja

A DXN, malajziai központjából irányítva sikeresen megvalósítja a “One Dragon”, “One World One Market” and “One Mind” koncepciót. A DXN a Ganoderma gomba termesztésétől, feldolgozástól, egészen a fogyasztók felé irányuló marketing tevékenységig a teljes folyamatot felügyeli. A DXN világszínvonalú vezetési rendszere, kutatási és fejlesztési tevékenysége és csúcsminőségű termékei garantálják a DXN vállalat és munkatársainak sikerességét.

Dato' Dr. Lim Siow JinA DXN-t – a világhírű Indiai Institute of Technology-n diplomázott – Dato’dr. Lim Siow Jin alapította 1993-ban.

Szenvedélyes érdeklődése a gomba emberi egészségére gyakorolt jótékony hatása iránt elvezette őt a ganoderma gomba csodálatos világába.

Kutatási eredményei elindították azon az úton,hogy a gyógynövények királyának tartott ganoderma – vagy más néven Lingzhi -gomba, gyógyító tulajdonságait az emberek egészségmegőrzésének szolgálatába állítsa

“One Dragon”

Az egész folyamatot – a termesztést, a feldolgozást és a marketinget – egyedül a vállalat végzi, szigorú minőségellenőrzés mellett.

“One World One Market”

Az egész világra kiterjedő csatlakozási lehetőség és bonuszrendszer minden törzsvásárló számára.

“One Mind”

A vállalat és a törzsvásárlók egyazon szándékkal összpontosítanak a DXN üzletre.

Ganoderma ültetvény

Specht József és Vali a DXN Ganoderma ültetvényénA DXN ganoderma ültetvény számos különleges és fontos jellemvonással büszkélkedik a csúcsminőségű ganoderma termesztésben.

Ezek a különlegességek a következők:

– Megfelelő klíma – forró és párás környezet
26-27 C fok hőmérsékleti tartományban
– Tiszta víz – 7.0 7.9 pH fenntartásával
– Friss levegő – az ültetvény messze van a lakott, szennyezett területtől
– 
Bio termesztés – természetes anyagokat úgy, mint rizs pelyvát és fűrészport használnak, rovarölőszerek és szteroidok nélkül. Ezzel a módszerrel, több mint 200 fajta elsődleges és másodlagos szert állítanak elő, úgy mint enzim, koenzim, aminosav, vitaminok, szénhidrát és más nyomelemek amelyek megjavítják és fölerősítik a gomba minőségét, mennyiségét, növekedését és ellenálló képességét a kártevőkkel szemben.

A DXN ganoderma ültetvénye 70 hektáros területen fekszik. Ez a legnagyobb ültetvény Malajziában, és a legelső, amelyik megkapta az MS ISO 14001:2004 tanúsítványt a Lloyd’s Minőségbiztosítótól 2000 júliusában. Ez a tanúsítvány is biztosítja, hogy az összes ganoderma művelési folyamat megfelel az MS ISO14001:2004 szabványnak, és kielégít minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.

DXN Irodaház Kuala Lumpur2007 novemberében a Mezőgazdasági Minisztérium akkreditálta a DXN Lingzhi ültetvényt a Malajziai Biotervbe, ami azt jelenti, hogy megfelel az MS1529:2001 szabványnak és az Okleveles Bioültetvény követelményeinek is.

A DXN gyógyszerészeti gyár 34.000 négyzetméteren terül el és világszínvonalú berendezésekkel szerelték fel. Ez az első ganoderma feldolgozógyár Malajziában ami megkapta a TGA (Gyógyhatású Termékek Nyilvántartásba Vétele) oklevelét az Ausztrál Egészségügyi Minisztériumtól és a Lloyd’s Minőségbiztosítótól megkapta a MS ISO 9001 2000 oklevelet 1999 szeptemberétől. A legelsők között kapta meg a GMP (Jó Gyártási Gyakorlat) oklevelet a Maláj Egészségügyi Minisztérium Nemzeti Gyógyszerészeti Hivatalától.

A két DXN kávé feldolgozó gyár
a 42.000 négyzetméteres beépített területtel
és világszínvonalú létesítményekkel
ahol étel és italtermékeket állítanak elő

DXN Farm főépületA legújabb gyár kozmetika részlegből, valamint gyümölcslé és enzim gyártó részlegből áll. A kozmetikai termékek gyártása megkapta a GMP oklevelet a Maláj Egészségügyi Minisztérium Nemzeti Gyógyszerészeti Hivatalától 2007 augusztusában.

Ez a gyár hozzávetőlegesen 70.000 négyzetméteres területen fekszik.

Az első magyar delegáció a DXN Farmon, 2008-banA DXN Marketing a legelső MLM vállalat, amelyik elindította az “Egy Világ – Egy Piac” koncepciót, ami lehetővé teszi bármely országból származó disztribútornak, hogy közvetlenül szponzoráljon új disztribútort helyi vagy nemzetközi szinten. A DXN, Malajzia piacvezető MLM exportőre.

A kutatás és fejlesztés a DXN küldetése, hogy biztosítsa a csúcsminőségű termékek gyártását. Ez az erőfeszítés a kutatás fejlesztésében oda vezetett, hogy a vállalat termékei megfelelnek a legmagasabb nemzetközi szabványnak és annyira természetes eredetűek amennyire csak lehetnek.

DXN Holding Bhd. Laboratórium Osztálya 2006. július 17-én megkapta a MS ISO/IEC 17025 Akkreditációs Oklevelet a műszaki megfelelésért, meghatározott műveleti hatókörért és a laboratórium minőségi kezelőrendszerének működéséért.

Csatlakozz Európa második legnagyobb DXN hálózatához!