Családi utazás a DXN-nel az MSC Splendida fedélzetén

Családi utazás a DXN-nel az MSC Splendida fedélzetén

MSC SPLENDIDA – DXN utazás

Ez a visszatekintő poszt részenként készül és naponta frissül, míg készen nem lesz! 🙂
Első frissítés: 2019. 02. 05.
Második frissítés: 2019. 02. 06.
Harmadik frissítés: 2019. 02. 08.
Negyedik Frissítés: 2019. 02. 08.

Nem lehet igazi sorrendet felállítani a DXN-es utazásaink között.
Visszatekintve mindegyikben találunk valamit, amiért a lista élére kívánkozik. 

Van mégis kettő, holtversenyben az élen, teljesen szubjektív, személyes okok miatt. 

Ez a két utazás annyira meghatározó, annyira emlékezetes, és amolyan sorsfordító volt.

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a weboldalunk utazásokkal foglalkozó szekciójában e két utazásnak mindig a topon kell maradnia. 

Úgy fog tehát kinézni ez a rész, hogy az első helyen mindig a következő DXN utazás híre lesz látható. A második helyen a 2011-es hajóutunk, az MSC Splendida fedélzetén és a harmadik pozícióba kerül a 2010-es utazásunk, amin Valival hosszú évtizedek után először utaztunk kettesben, persze a DXN-es csapattal is közösen.

Azért a hajóút került előrébb, mert ezen az utazáson az egész család ott tudott lenni.

Mindkét beszámoló ugyanezzel a bevezetővel indul, és hosszú lesz, mert visszaidézzük a napokat és minden nap kap saját fotóalbumot, ha van hozzá videónk, akkor azt is mellékeljük.

Talán ezek az emlékek csak nekünk tűnnek annyira ütősnek, de abban reménykedünk, hogy a példánkat látva lesznek olvasóink között, akik elindulnak egy hasonló úton, és hamarosan az ő élménybeszámolóikat is olvashatjuk.

2010. május 13. péntek

Már napok, de inkább hetek óta az utazás volt a fő téma. A lányok alaposan megvizsgálták a térképeiket, hogy pontosan merre is fogunk járni. Megmutattak mindent a Nagymamának és mindannyian nagyon vártuk már, hogy elindulhassunk.

Úgy döntöttünk, hogy autóval megyünk. Lefoglaltunk előre egy helyet a kocsinak a kikötő melletti egyik garázsban. Óriási segítséget kaptunk minden elintézendő dolgunkban Kócsó Lacitó és Anikótól. A garázs foglalás is az ő útmutatásukkal történt, így aztán ugyanoda foglaltunk mi is, ahová ők.

Délután már mindenki otthon volt és a másnapi indulásra készültünk. Ez igazából annyit jelentett, hogy újra és újra leellenőrizte mindenki, a már becsomagolt bőröndöket. 

Néhány nappal korábban Kócsóéktól elhoztuk a tetőboxot, amit kölcsön kaptunk tőlük. Nekik nem kellett, mert a két kicsivel, Zsófival, Bertinnel és az összes csomagjukkal kényelmesen elfértek a Lexusban.

Az idő, mintha megáll volna. Mit kellene még tenni, hogy hamarabb megérkezzen a szombat reggel? Akkorra terveztük az indulást. Vasárnap délre elegendő volt Genovába érnünk. 30 óra erre bőven elég.

Menjünk! Takarítsuk ki az autót!
Sárinak még nem volt napszemüvege, azt is megvehetjük egyúttal

Talán soha nem volt annyira tiszta a Mazda, mint a lányok egy órás intenzív beavatkozása után. 

Annyira lelkesek, annyira hálásak és annyira boldogok voltak!

Minden mozdulatukon, minden gesztusukon látszott, hogy valami olyan dolog előtt állnak, ami – a mi köreinkben – nem mindennapi.

A patyolat tiszta autóval a maglódi “belvárosba” hajtottunk és a kínai üzletben meglett Sári napszemcsije is. UV szűrő meg hasonló extrák még nem nagyon játszottak, csak a látvány számított.

Még mindig csak úgy este hat körül járhatott az idő,
amikor hazaértünk

Próbáltuk a lányokat rávenni, hogy feküdjenek le, aludjanak. Nem sikerült. Annyira fel voltak pörögve, csak tervezgették az utat tovább. Kérdezték, ami nem volt számukra világos. Általában mi is így voltunk, nem nagyon tudtunk válaszolni.

Egyszer aztán a legkisebb feldobott egy ötletet:
Miért nem indulunk el most?

Mert holnap reggel van indulás. De miért? Minden össze van rakva, az autó tiszta, csak be kell pakolni és mehetünk – így Sári. Összenéztünk és nem volt ellenérvünk. Jobb ötletnek tűnt kényelmesen autózni, mint átnyűglődni egy éjszakát.

1130 km-t kell autóznunk, van látnivaló útközben is, legalább sietség nélkül, kényelmesen odaérünk.

A lányokkal bepakoltuk a csomagokat a tetőboxba és, amit lehetett a hátsó ülések mögé. Közben Vali szendvicseket készített, mert mi anélkül nem indulunk el. Azóta sem. Sokkal rövidebb utakra sem. Az elemózsiás táska vízzel, üdítővel, kávéhoz forró vízzel Vali lábához a jobb első ülés elé került.

Elköszöntünk Mamától és elindultunk

Az első megállásra már Szlovéniában került sor egy benzinkúton, ahol a lányok beállították az okos kamerát, hogy az autó tetejére téve késleltetett felvételeket készítsen rólunk, szendvics evés közben. Ljubjanaba  értünk hajnalra, ahol sikerült reggelit szereznünk egy korán nyitó üzletben és elkészültek az első fotók az utazásról. 

Utólag is hatalmas köszönet és hála gyerekeink nagymamájának, aki Ring Sanyiéknál egy baráti cseresznyeszüreten látta, amint Sanyiék fia lelkesen magyarázta új kamerájának tudását. Az MLM-es nagymama vette az adást és hazaérve megkérdezte, mi is meg tudunk-e rendelni egy olyan kamerát. A pozitív választ hallva jelezte, hogy akkor az új eszköz az ő ajándéka lesz, hogy a hajóúton sok jó képet tudjunk készíteni.

Az egész utazás alatt hatalmas segítség volt Olgi és Tami angol tudása, a lányok szervező és tájékozódó képessége.

A szlovén fővárosból még elég korán továbbindultunk

Így aztán már reggel nyolckor Postojnán voltunk. Sajnos eleredt az eső és sokat kellett volna várnunk, hogy bejussunk a híres cseppkőbarlangba. Készítettünk néhány képet és tovább indultunk.

Már egészen biztosak voltunk abban, hogy akár hátrafelé menetben is időben odaérnénk a hajó indulására, ezért egy helyen találomra letértünk az autópályáról. Ekkor már Olaszországban haladtunk. 

Amúgy is csak akkor megyünk autópályán, ha gyorsan oda kell érnünk valahová, de nagyon szeretünk a kisebb utakon barangolni.

Sokkal több a látnivaló
Nem csak betont és kamionokat látunk

Ráadásul, ha meglátunk valamit és megállnánk, autópályáról csak a következő kijárónál jöhetünk le, az alacsonyabb rendű utakon ezt pár méteres tolatással megoldjuk. Nem is nagyon néztük a GPS-t és a térképet. Irányban jó felé mentünk, úgy nyugat-délnyugat felé. Ha valahol tengerbe ütköznénk, ráérünk módosítani a haladási irányt.

Kis hegyi falvak olyan szűk utcáin jártunk, ahol két autó sehogy nem fért volna el egymás mellett. Számottevő forgalommal nem volt dolgunk, így aztán néhány szerpentines útszakaszon kicsit kipróbáltuk, mit tud a Mazda.

Hatalmas szőlő ültetvények között jártunk és többször megálltunk gyönyörködni, volt, amikor a kamera bent marad az autóban, de azért készült ezen a tájon is néhány fotó.

A szőlővel beültetett hegyek kanyargós,
keskeny útjain megérkeztünk következő állomásunkhoz,
Veronába

Az autót leállítottuk a városközponthoz viszonylag közel, egy kis forgalmú, középkori utcácska egyik jellegzetes háza elé. Meggyőződtünk róla, hogy nem kell ott fizetni a parkolásért és gyalog indultunk felfedezni a várost.

A lányok mindenáron meg akarták találni azt az erkélyt, ahol annak idején Júlia várta Rómeót. Pontos térkép ide, helyiek útbaigazítása oda, nem találtuk meg.

Helyette nagyon sokat sétáltunk az Adige folyó partján, átmentünk hídon és eljutottunk az ókori arénához is, amely méretét tekintve a harmadik legnagyobb, ilyen jellegű épület Olaszországban.

Az aréna körül zajlott az élet. Ókori jelmezekbe öltözött katonákkal készítettek közös fotókat a turisták. Itt aztán beszéltek mindenféle nyelven. Olaszul, angolul, oroszul és magyarul, amiket hirtelen felismertünk.

Mi ekkor már túl voltunk két nagy utazáson, de a lányainknak ez volt az első. Ez volt az első hely számukra külföldön, ahol egy ilyen színes, soknyelvű tömeggel találkoztak. A jelmezes katonák az első pillanatban hívták őket, hogy közös képeket készíthessünk róluk. Eltartott pár pillanatig, míg kötélnek álltak. 

Aztán számukra és velük együtt nekünk is megnyílt ez a világ

Mindenfélét árusító pavilonok, végeláthatatlan kavalkádjában sétáltunk. A női különítmény mindent megnézett fotótémát kínálva az egyetlen férfinak. 

Tettünk még egy kísérletet a Capulet család házának felkutatására, de nem jártunk eredménnyel. Később valahol olvastuk, hogy az erkélyt, amit ma Júlia erkélyének tulajdonítanak, 1936-ban épíetették a házra, amit mi meg sem találtunk. 🙂

Előttünk állt még 300 km, amit kényelmes tempóval, több megállással is le lehet küzdeni négy óra alatt. Úgy döntöttünk, hogy elindulunk, hiszen Genovában is lesz látnivaló, valahol alszunk is és már el is érkezik a behajózás órája. De előtte még volt egy fontos feladatunk…

Nem indulhattunk tovább, míg hírt nem adtunk magunkról

2010-ben megtanultuk Kócsó Lacitól a 15. emeleti medencében, hogy az otthon maradt üzlettársainknak nagyon sokat jelent, ha kapnak tőlünk híreket, képeket, videókat.

A Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! című könyvünkben ezt így örökítettük meg:

“Laci mondta, hogy vett internetet mielőtt a szobájába ment, mert ott fizetni kellett az internetért, és gyorsan beszélt is Skype-on Anikóval. Ilyenkor mindig kaptunk mi is üzenetet, mert Anikó sosem felejtett el minket üdvözölni, Laci pedig sosem felejtette el ezt átadni. Az internet ára egy napra 5.000 Ft, ottani pénzben. Mondtuk, hogy majd mi is biztos egyszer eljutunk arra a szintre, amikor ez már nem lesz tétel, de most beérjük egy SMS üzenettel a lányoknak. Laci erre reagálva nagyon finoman elmagyarázta, hogy mennyit hozhat üzletileg a napi 5.000 forintos befektetés. Mert nem mindegy, hogy most majd éjjel feltöltök-e a csapatunk tagjainak képeket, és ők azonnal láthatják, vagy majd csak hazaérkezésünk után teszem ezt meg.

Amíg mi itt vagyunk emberek százai nézik a weboldalainkat és nem mindegy, hogy mit látnak. Annak, ha innen azonnal képek, videók, üzenetek kerülnek a weboldalakra, nagyon komoly, nagyon pozitív üzenete van.

A medencéket egyszer bezárták, ki kellett jönnünk a vízből. A száraz ruha felvételét követően én a recepcióra siettem és segítség nélkül, önállóan internetet vettem. Azonnal hívtuk a lányokat, képeket mutattunk, videót szerkesztettem, és elkezdtem a híradást hazafelé.”

Tehát nem mehettünk addig tovább,
amíg nem találtunk egy olyan helyet,
ahol szabad az internet és fel tudunk tölteni
néhány képet és egy rövid beszámolót az eddigiekről.

Egy gyorsétteremben próbálkoztunk. Volt hamburger, sült krumpli, jeges kóla és internet is. Csakhogy itt nem volt elég, hogy fogyasztottunk, az internethez kellett egy regisztráció, a regisztrációhoz pedig egy olasz telefonszám. És az még kevés, mert arra számra érkezett az aktiváló kód, amit ugyanarról a telefonszámról kellett visszaküldeni.

Tami megbeszélte az egyik pultossal, hogy az ő telefonjáról csináljuk a regisztrációt. Pár perc múlva fent voltunk az online sztrádán és mehettek a hírek hazafelé.

Veronától Genováig már sokszor volt csend az autóban

Elfáradt a csapat. Pihentek és aludtak, de azért a kínálkozó látnivalókra valaki mindig figyelt és egy-egy látványosabb útszakasz felkeltette a fáradt utazókat.

Szájtátva bámulta mindenki, amikor völgyekbe leérve felláttunk a hajmeresztően megalkotott, oszlopokon álló, a hegyoldalak meredélye mellett futó útszalagra. Igazán akkor lett ez igazán hátborzongató, amikor leesett, hogy pár perce mi haladtunk ott fenn.

Aztán megfordítva is megtörtént, hogy fentről láttunk le az akár négy hajtűkanyarral oda-vissza forgatott aszfaltcsíkra, ahonnan felkapaszkodtunk a hegytetőre. 

A számtalan, rövidebb-hosszabb alagút, azoknak, akik még nem jártak ilyenben szintén látványos és új élmény. Amire az ilyen utak még nagyon jók, hogy ébren tartják a vezetőt.

Kanyarok és viaduktok ide, alagutak és szintkülönbség oda, egyszer feltűnt valami a távolban, ami víznek tűnt. Nagy víz látszott előttünk. Néhány kilométer után aztán feltűnt a tábla. Genovába érkeztünk. 

Hát ezt a pillanatot terveztük hónapok óta!

Este tíz körül volt, de nekünk elég lett volna másnap délelőtt megjönni. No! Semmi gond! Nézzünk körül, tankolnunk is kell, ennünk is kell, meg jó lenne aludni is. Szállodát nem foglaltunk, mert nem ez volt az eredeti terv, de mi mindent megoldunk.

Találtunk is egy kényelmes parkolót egy tér mellett. Vacsoráztunk is és mindenki tudott aludni is. A lányoknak egész jó fekhely készült a hátsó üléssorok ledöntésével. A két felnőtt pedig az első üléseken illetve a park padjain osztoztunk, amíg el nem eredt az eső.

A hajnal kérlelhetetlenül kiverte az álmot mindegyikőnk szeméből. Az eső is elállt, így aztán program után kellett néznünk. Kellett találnunk egy mosdót mindenképpen és, ha már így volt, miért ne a kikötőben keressünk.

Terminál, mosdó, hajó…

Reggel fél nyolc után már ott voltunk és milyen jó, hogy így tettünk. Éppen akkor kötött ki a “hajónk”! Történelmi felvételeket láthatsz kedves olvasó. Viszonylag messziről, erősen “rázumolva”, kézből készült egy eddig sehol be nem mutatott videó, arról, ahogyan az MSC Splendida betolat a “parkolóba”. A kép rázkódik, de mit számít ez? Videót készíthettünk arról a hajóról, amivel egy hétig a tengert fogjuk járni.

A hajóról minden részletet megtudhatsz az MSC Splendida weboldalán. Fotók, videók, virtuális séta, a fedélzetek rajza, sőt élő webkamerán láthatod, hogy ebben a pillanatban mi zajlik a hajón.

MSC SPLENDIDA WEBOLDALA

Az MSC Splendida kikötése Genovában 2011. május 15-én 07:40-kor
15 views
0    0

Később találtunk mosdót is.
Ha nem is az otthoni fürdőszoba kényelmét kaptuk,
mindenki fel tudta magát frissíteni

De még mindig rengeteg időnk maradt, de éppen akkor nyitott ki a gyorsétterem. Beültünk kávézni, amihez csak forró vízre volt szükségünk, de a jelentős mennyiségű fagyi megrendelésünk elegendő volt ahhoz, hogy kapjunk néhány pohárnyival. 

Folyamatosan kapcsolatban voltunk a Kócsó családdal, így tudtuk, nemsokára ők is megérkeznek. A várakozás idejét fotó válogatással, poszt írással, képek feltöltésével töltöttük, az előző napi regisztrációnkat használva.

Megérkeztek Laciék is. Ők a kocsiban reggeliztek a mi asszisztálásunkkal. Kölcsönösen megosztottuk az élményeket, aztán együtt indultunk a beszállás helyszínére, amii viszont már egy következő történet. Holnap erről olvashatsz.

Eljött az idő!

Mint kiderült, valódi beszállóhelytől még kicsit odébb voltunk. Ez a hajó kikötésekor már sejthető volt, de mi ide beszéltünk meg találkozót, úgyhogy el kellett menni a beszállóhelyre. A Lexus ment elöl, mi követtük. A pultoknál megoldottuk a becsekkolást, illetve angolul beszélő lányaik elintéztek mindent. 

Átvettük a címkéket, amiket a csomagjainkra kellett feltenni. Miután ezzel is megvoltunk, mi Lacival a csomagfeladóhoz hajtottunk. Gyors kezű munkások egy pillanat átvették csomagjainkat. 

Az autókat néhány méterrel odébb átvették tőlünk a garázs emberei, mi kaptunk egy átvételi elismervényt. Az ügyes sofőrök bepattantak a járművekbe és szélvész gyorsasággal elhajtottak. Mi pedig visszasétáltunk a többiekhez.

A hatalmas óceánjáró a felvételi épület fölé tornyosulva uralta a kikötőt. Mint hatalmas úszó, toronyház terpeszkedett a mellette eltörpülő szárazföldi házak fölött. 

Megtörtén!

Amiről az autóbusz vezető fülkéjében, a nővérszobában az ember csak titokban reménykedik, hiszen ismeri a lehetőségeit, az most valóság. Amit nem lehet elképzelni az átlagember anyagi lehetőségeit ismerve, az működik, csak azért, mert bátran váltottunk és olyasmit teszünk, amitől azok félnek a leginkább, akiknek jószerével szintén ez lenne az egyetlen lehetőségük a kitörésre. A DXN egy évvel korábban már bizonyította számunkra a Malajziai úttal, hogy megérte pár hónapig, mindent félre téve, keményen dolgozni. Most a gyerekeink is a bőrükön érzik, hogy érdemes volt kitartani, kivárni, támogatni a szüleiket, lemondani egy időre az új ruhákról, használni még egy évig a kopott iskolatáskát…

Minden gesztusukból áradt a hála.
Az arcukon a mosoly egy pillanatra sem halványodott. 

Megcsináltuk! Együtt!

Minden megvolt ahhoz, hogy beszálljunk. A hajó személyzetének tagjai hoszteszekként segítettel eligazodni az utasoknak. Az előcsarnokba belépve frissítő italokkal kínáltak és mutatták az utat a hajó felé. 

Az első dolgunk volt, hogy a hajóhíd mellett készítsünk egy csoportképet. Addigra már a Böczkös család is csatlakozott hozzánk.

Ez az utazás tele volt ilyen “első pillanatokkal”. Most például először léptünk rá egy ilyen hatalmas úszó szálloda hídjára majd pillanatok múlva a fedélzetére. A korábban átvett kártyák segítségével a biztonsági személyzet ellenőrizte, hogy jogos-e ott lennünk. Mindent rendben találtak. 

Semmi kétség! Mehetünk!

Már korábban eldöntöttük, hogy kabint fogunk cserélni a lányokkal. Nekünk, mint minősült utazóknak a DXN egy balkonos kabint foglalt. A lányoknak viszont nekünk kellett fizetnünk a részvételt, ezért mi egy olcsóbb, belső kabint választottunk. De azt akartuk, hogy ők kapják a legjobbat. Úgyis a kabin lesz az a hely a következő héten, ahol a legkevesebbet leszünk, leginkább csak aludni járunk majd oda. Élvezhessék a lányok reggelente a kilátást. Mi majd felmegyünk a legfelső fedélzetre vagy az étteremből élvezzük a látványt. 

A kabincserével nem volt semmi gond. Adódott néhány feladat, de azt megoldottuk. A hajó személyzete a bőrönd címkék alapján osztották ki a csomagokat. Így aztán ezeket nekünk ki kellett cserélnünk. Illetve a hajókártyák nyitották a kabinajtókat, tehát ezeket is cserélgetnünk kellett. Úgy csináltuk, hogy nálunk is volt kártya a lányok kabinjához, és nekik is volt egy miénkhez. Igen ám! De kiszállásnál a biztonsági személyzet ellenőrizte, hogy, aki kiszáll, nála van-e a kártyája, mert anélkül nem tudna visszajönni a hajóra. Illetve nekik nyilván minden pillanatban tudniuk kellet, hogy ki van a hajón és ki szállt ki a kikötéseknél. Így aztán egy külön szervezés volt, hogy minden alkalommal mindenki a saját kártyáját adja át ellenőrzésre, nehogy “letartóztassanak” valakit.

A hajó egyszerűen csodálatos. Ha egyszer belépsz és magadba szívod a kellemesen illatosított levegőt, az illatminta örökre elraktározódik. Tudjuk, mert három évvel később az egész család és Olgi férje Laci, ismét az MSC egyik hajójával a Preziosaval utaztunk és, amint beléptünk, az első levegővételt követően, mind az öten egyszerre mondtuk: “Ez az illat! Emlékeztek?” Laci erre a tanúnk.

Miután megoldottuk a kabincserét, elindultunk és bejártuk az egész hajót. A belső tereket gyalog és a liftekkel. A csillogó, színes éttermeken bárokon át a központi “lépcsőház” Swarovski kristályokkal kirakott lépcsőit le-föl megjárva vettük birtokba a hajót. Kimentünk a nyitott fedélzetekre, felmentünk a legfelső szintekre, ahol a medencék a napozóágyak voltak. A korlátokhoz támaszkodva hosszan néztük a várost, ahol az előző éjszakát töltöttük, valahol ott fent a dombon egy parkolóban. Lehetne itt mindenféle jelzőket sorolgatni, mégsem lehetséges leírni az élményt, amit máris birtokoltunk, noha a hajó még ugyanott állt, ahol reggel óta láttuk.

Találkoztunk a többi utazóval is. Tartottunk is egy rövid megbeszélést. Mi úgy tudtuk, hogy először majd vacsorázni fogunk. Erre készültünk, nem volt ezzel semmi gondunk. Viszont a csapat néhány tagja, a hajó felfedezése során megtalálta a hajó legnagyobb éttermét, ahol éppen ebédelni lehetett. És senki nem kérte tőlük semmilyen igazolványt, engedélyt, hanem csak enni kellett. Egyikük felhívott minket, hogy menjünk, mert lehet enni. És mi mentünk. Az éttermekkel kapcsolatban is volt több élményünk, amiket majd később mind elmondunk.

Volt még biztonsági oktatás is, amin mindenkinek részt kellett venni. Megtanultuk, hogyan kell használni a mentőmellényeket, ha valamiért erre lenne szükség. Mi nyilván nem erre készültünk, de a hajó nem indulhat el, amíg minden utasnak meg nem tanítják ezt.

És aztán elindultunk

Erről van videónk, így fölösleges bármit írni. 

DXN családi utazás MSC Splendidán - saját összefoglaló
60 views
1    0

Indulás után…

Mindenki másként él meg dolgokat, mindenki mást gondol még nem ismert helyzetekről. Például én sokáig nem értettem, miért kezdi azonnal behúzni a felszálló repülőgép a fútóművet, amikor elszakadt a betontól? Azt gondoltam, hogy nagyon vagányak ezek a pilóták, hiszen még bármi történhet, ráérnének kicsit később is behúzni, amikor már jó magasan vannak. Aztán jobban megvizsgáltam a dolgot és megértettem, hogy, ha bármi történik a kint levő kerekek nem biztos, hogy segítenek. Az viszont biztos, hogy amíg kint vannak akadályozzák a repülőgépet a haladásban hiszen sokkal nagyobb a légellenállás. És, ami a lényeg, hogy a pilóták repülni készülnek, nem pedig leszállni, tehát nincsen szükségük rá, így aztán nincs ebben semmi vagányság, hanem inkább magas szintű szakértelem.

Hogy jön a repülő a hajóhoz?

Amíg nem voltunk a fedélzeten, volt egy képem erről is. Elindul a hajó, mindenki elhelyezkedik, ismerkedik, aztán lesz vacsora, valami program, csillagok bámulás a fedélzetről, esetleg iszunk valamit, aztán alvás.

Ezzel szemben, az indulást jelző hármas kürtszó után azonnal megszólalt a zene, amire a legtöbben elfordultak a parttól és a hangfalak melletti színpadot figyelték, ahol máris néhány fiatalember köszöntötte a vendégeket és a második mondattal máris táncolni hívták a bátrakat. Nem volt semmi ráhangolódás, vagy oktatás-képzés. Bumm! Bele a közepébe!

A korábbi kép rögtön össze is omlott és egyértelművé vált, hogy itt aztán lesz akció bőven. Ha már délután tánc van, jó hangos és amúgy nagyon jó zenékkel, akkor mi lesz itt este?

A lányokat nem kellett noszogatni, ők már ott is álltak a színpad előtt és tanulták a mozdulatokat az animátoroktól. Nagyon jól érezték magukat. Aztán előkerültek a fürdőruhák is, mert a színpad előtt, meg mögötte, meg amúgy mindenfelé a hajón különféle medencék, és jakuzzik kínálták a lazítás lehetőségét. Hamarosan az egész csapat az egyik medencében élvezte a hajó ringatózását.

Az idő hamar elszaladt,
pár órával később már a vacsorához készülődtünk

A kabinunkban, az ágyon várt minket a hajó “napilapja” ami több oldalas programajánló és az is benne van, hogy az aznapi vacsorához milyen ruhát illik felvenni. Valamint, hogy mi lesz a színházban. Azt tudtuk, hogy van színház a hajón, amit azért nem egyszerű elképzelni. Azt meg még nehezebb, hogy az a színház 1.600 főt képes egyszerre befogadni. Azt sem gondoltuk előre, hogy minden nap van előadás. Sőt minden nap kettő, mert amíg az utasok egyik fele vacsorázik, addig a többiek szórakozhatnak a színházban. Utána pedig csere és a művészek kezdik újra. Nem a legénység néhány tagja haknizik a nagyérdeműnek, hanem nemzetközi színházi, zenei, tánc és cirkuszi számok kerülnek színpadra. A színháznak ugyanúgy, mint a szárazföldön van igazgatója, rendezői, hangmérnökök, technikusok, stb. Bármelyik koncert szervező beérné azzal a fény és hangtechnikával, ami ott van.

Mi az előbb vacsorázó csapatba kerültünk

A vacsorát minden este ugyanabban az étteremben szolgálták fel, ugyanahhoz az asztalhoz ültünk és ugyanaz a pincér szolgált ki minket. A mi pincérünk neve Juhari volt. Egy nagyon kedves, állandóan mosolygó, folyamatosan viccelődő, poénkodó indonéziai fiatalember, aki már sokadik szezonját töltötte az MSC hajóin.

Több étel közül választhattunk. Az étlapot angolul írták, így ismét a lányok segítettek. Amit nem értettek, megkérdezték Juharitól, aki készségesen válaszolt és mindig belecsempészett valami tréfát a beszélgetésbe. Így aztán ezek a vacsorák nagyon vidám hangulatban zajlottak, amire minden este koronát tett a hajó személyzete. Volt, amikor egy népszerű sláger szólt, amire végtelenül egyszerűen a terítéshez használt szalvéták fej fölötti pörgetése kovácsolta alkalmi közösséggé az étteremben helyet foglaló utasokat. 

Az első este én megkértem a lányokat, hogy kérdezzék meg kaphatok-e még egy adag fagyit. Természetese nem volt akadálya. Attól kezdve Juhari minden este megkérdezte, hozhat-e nekem még egy desszertet. 

Utolsó este megajándékoztuk őt DXN kávékkal és elkészült a közös fotó is. Juharinak volt egy állandó segítője is, akivel szintén készült közös fotó. Sajnos az ő neve már a feledés homályába süllyedt.

Vacsora után a színházba mentünk

A hajó orr részét gyakorlatilag teljesen elfoglaló, több szintes létesítménybe minimum három deckről  (fedélzet, emelet) be lehet jutni. Bordó, bársony üléseken ültünk. Mi minden nap más helyekre mentünk, hogy lássuk a földszintről és az emeleti helyekről is a színpadot.

Minden előadást a hajó hangja, az MC vezette be. Három nyelven ismertette a nézőkkel a programot és mutatta be a művészeket. Főként rövidebb, zenés, táncos darabokat állítottak színpadra. Hallottunk világszínvonalúan előadott opera részleteket és láttunk cirkuszi számokat, melyek a világ minden pontján sikert aratnának.

Ez a két program, a vacsora Juharival és a színházi előadás az estéink részévé váltak. A színház után még elmentünk egy-egy zenés bárba. Rendszeres volt a közös tánctanulás, amit lányaink nagyon élveztek.

DXN családi utazás az MSC Splendidán - beszállás
3 views
0    0

Ez amúgy is egy rendhagyó poszt…

Ezért aztán belefér ide egy ilyen betét is.

Az utazásról videó felvételeket készített a DXN Europe Kft. által megbízott szakember, Sitkei Szabolcs. Minden nap készült egy összefoglaló, ami másnap reggel feltöltésre is került a DXN akkori háttérirodájába, az Intranetre. A végén pedig készült egy összefoglaló.

Az összes videó kapott egy zenét, ami harmonizált a tartalommal. Akkor, 2011-ben még nem volt ezzel gondja a legnagyobb videó megosztó portálnak sem. 

Az idők viszont változnak és egymás után érkezetek a “A videódban szerzői joggal védett tartalmat találtunk.” kezdetű e-mailek a Youtubetól.

Azt gondoltuk, hogy legyünk szabályosak, ezért minden videó zenéjét kicseréltük korábban. Ha nézted ezt a bejegyzést, néhány nappal korábban még a kicserélt zenével jelentek meg a videók.

De ez annyira idegen volt. Nyolc évig az eredeti zenével néztük ezeket az anyagokat. Számunkra a hangsáv cseréjével eltűnt valami…

Úgy döntöttünk, hogy inkább visszaállítunk mindent eredetibe és nem bánjuk, ha hirdetéseket tesz a Youtube a videóra.

Ezek így jók! 

És egyből jobban is érezzük magunkat. Meg is mutatjuk rögtön a teljes videó anyagot. Ez lesz a mai frissítés és majd holnap tovább szőjük a történetet.

Ha végignézted, mondd meg nekünk: Ugye így az igazi?

DXN jutalomút at MSC Splendida fedélzetén - együtt a lányokkal
  
9 videos
DXN családi utazás MSC Splendidán - saját összefoglaló
60 views
1    0

Itt tartunk ma 2019. február 11-én.
Jegyezd meg, és holnap gyere olvasd tovább a történetet!