Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! Ötödik rész

Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! Ötödik rész

Kezdődik az ötödik rész

Addigra már több száz fős csapattal rendelkeztünk. Bár előző év decembere után nem nőtt olyan dinamikusan a hálózat, mint előtte. A tagok mellett sok száz e-mail címből álló lista gyűlt össze, olyan emberek adataiból, akik nem csatlakoztak, hanem információt vártak a tényleges indulásról. Erre a listára szinte heti rendszerességgel küldtem hírleveleket. Mindig találtam valami okot, valami új infót, amit érdemes volt megosztani. Így valamelyest fenn tudtam tartani ennek a csoportnak az érdeklődését is.

Amikor megjött az értesítés az értékesítés megkezdéséről, azonnal újabb hírlevelet fogalmaztam, és kiküldtem a tagoknak és a másik listámra is. Már nem is emlékszem annak az online alkalmazásnak a nevére, amin keresztül akkoriban a hírlevelek kiküldését megoldottam. Rendkívül egyszerű, mégis elég bonyolultan használható rendszer, a célnak megfelelt, és ingyenes volt. Engem akkoriban nem zavart, ha az ilyen szolgáltatások saját reklámjai megjelentek a kiküldött levelek alján.

Másnap munkában voltam. Éppen haladtam az autóbusszal Újpest-Központ Metróállomás felé, amikor csörgött a telefonom. Egy hölgy beszélt, fura akcentussal, amire azonnal magyarázatot is adott, mivel közölte, hogy Szlovákiából keres. Megkapta a hírlevelemet, és most már érdekes lehet számára a DXN. Rájöttem, hogy kivel beszélek, bár előtte csak e-mailben értekeztünk. Ahogyan mindenkinek, neki is javasoltam már novemberben, amikor az egyik weboldalamon kitöltötte a saját gyártású regisztrációs űrlapot, hogy csatlakozzon. De ő nem akart. Azt válaszolta, hogy csak akkor fog, ha már valóság lesz a DXN, nem csak ígéret.

Most azt mondta, hogy menjünk ki Szlovákiába, Zselízbe, ahol ő lakik, és mutassuk be neki személyesen az üzletet. Kérte, vigyünk bőven termékeket is, mert vásárolna belőlük, és azt is mondta, hogy várhatóan nem is egyedül vár majd minket. Kértem a türelmét, hiszen egyeztetnem kellett Valival és a beosztásomban is meg kellett találnom a szabadidőt. Ígértem, hogy este visszahívom.

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy mi a sikerünk titka. Erre nincsen igazán korrekt válaszunk, de talán leginkább az lehet, ami ezt a telefonbeszélgetést követte.

A teljes érthetőség kedvéért lefestem a helyzetet.
Tél végén jártunk. Éppen hó és ónos eső váltotta egymást. Az autónk kerekei még mindig a nyári gumikon futottak (épp azon tudtunk spórolni). Jó nagy arcom volt e téren, meg melléje a rutinom és a szakmám, így aztán meg tudtam védeni ezt a döntésünket (Vali is többször vezette az autót, benne a gyerekekkel. Mondjam? …) Kiszámoltuk, hogy mennyibe kerülne az üzemanyag, és a termékek, amiket vinni kellene. Az eredmény szerint, két választásunk maradt. Tankolunk, termékeket veszünk és elmegyünk Zselízbe, de akkor nem sokat eszünk pár napig. Vagy lemondunk a nemzetközi üzletről, főként, hogy igazán még mindig csak egy halvány lehetőségről van szó, és akkor tudunk kaját venni hónap végéig.

A legtöbb ember megértett volna minket, ha akkor a második változatot részesítjük előnyben. A legtöbben ugyanis szintén így döntöttek volna. Ez lenne az ésszerű, a logikus. De mi már akkor több mint három évtizede hoztunk szinte mindig ésszerű, logikus döntéseket, és nem jutottunk egyről a kettőre.

Annyira nem is kellett meggyőznünk magunkat és egymást, egészen gyorsan megszületett az egyezség. Felhívtam Marikát a szlovákiai érdeklődőt, és jeleztem, hogy másnap tudunk menni, ha neki is megfelelő. Úgy is lett.

A következő napot azért mertem vállalni, mert utána egy szabadnap jött, így mindegy volt, éjjel mikor érünk haza, nem kellett hajnalban kelnem.

Szó szerint átkorcsolyáztunk Szlovákiába.

Marika a város központjában várt minket. Társaságában egy férfival, aki egy nagyon szép, nagyon új autót vezetett. Előttünk mentek az étteremig, ahol leültünk. A 17 éves Forddal megálltam a csillogó új járgánya mellett, és arra gondoltam, talán egyszer nekem is lesz ilyen. Bemutatkoztunk és szigorúan hivatalosan, magázódva beszélgettünk. Marika bemutatta a kísérőjét, aki nem beszélt magyarul. Ő MLM szakember volt, akkor éppen egy sikeres hálózat, gyémánt szintű vezetője, akit viszont érdekelt az új lehetőség. Marika korábban sosem foglalkozott hálózatépítéssel, így főként azért hívta magával ezt az urat, mert akarta, hogy olyan ember mondjon neki véleményt, aki ért ehhez az iparághoz. Fura lehet, hogy nem említem a nevét a tárgyaló partnerünknek, de hiába kerestem nem találom sehol. Ő ugyanis, bár csatlakozott a DXN-hez, pár hét után ki is lépett.

Rengeteg kérdést kaptunk a céggel, a termékekkel és a jutalék rendszerrel kapcsolatban. Én pedig nagyon felkészült voltam, nagyon magabiztos, és nagyon hiteles is. Előhúztam egy laptopot, Olga számítógépét, amit azért vettünk, mert olyan területre készült az érettségi után, amihez kellett. Nekem otthon volt egy asztali gépem, de ilyen estekben mindig magammal tudtam vinni a hordozható komputert.

A gépen videók és képek tucatjai bizonyították, hogy nem a levegőbe beszélek, hiszen személyesen jártam a DXN farmján és gyáraiban, Malajziában. Minden kérdésükre választ kaptak. A képzés, amit Malajziában kaptunk kezdett kamatozni.

Nektek könnyű, hiszen már jártatok ott, sokkal hitelesebbek vagytok, halljuk gyakran csapatunk új tagjaitól. Teljesen igazuk van, akik ezt mondják. Adódik a kérdés, hogy vajon miként lehet mégis hiteles valaki saját üzletének kezdetekor?

Mi sem azzal kezdtük, hogy Malajziába utaztunk, ezt fontosnak tartom leszögezni. Az utazást már az eredményes munka jutalmaként kaptuk. Mi úgy építettünk fel sok száz emberből álló hálózatot, hogy alig volt termékünk és a cég nem volt hivatalosan jelen Európában.

Ma európai országok tucatjaiban működik hivatalos DXN kirendeltség. A termékekhez a földrész legeldugottabb pontján is maximum 48 óra alatt hozzá lehet jutni.

A hitelességet nagyban segíti a Kócsó Laci által kifejlesztett online háttér, azok a weboldalak, melyek húsznál is több nyel- ven hordozzák az alapinformációkat, amiket akkor Szlovákiában a laptopon mutattam. Sőt! A weboldalak tartalmát profi marketinges csapat állította össze. Minden tagnak saját címen, saját weboldala lehet, ami egyben webáruház, toborzó oldal regisztrációs felülettel.

Ezek mellett pedig működik az, ami az MLM rendszerek erőssége, amiből Jane is adott nekünk annak idején bemutatót. Ezt hívjuk felépítésnek.

Az iskolában nem tanítanak ilyet, de a network marketing képzéseken, tréningeken nagy hangsúlyt fektetnek rá. A fenti felvetés esetén szintén a felépítést érdemes használni. Az a hálózatépítő, aki ezt jól megtanulja, a szponzora képzésein kellően begyakorolja, és használja, nem szenved hátrányt azért, mert még nem járt a cég gyáraiban. Az igazán érdeklődő jelölteknek nem lesz kifogása egy személyes találkozás ellen az aktív gyémánttal, aki már látta saját szemével a cég telephelyét. Ehhez csak jól fel kell őt építeni. Az üzletépítő, aki rendszeresen teszi ezt, hamarosan bekerül abba a csapatba, akik mindig részt vesznek jutalom utakon, így biztosan látni fogja személyesen is, amit a szponzora már látott.
Mi arra buzdítjuk a kezdő hálózatépítőket, hogy támasszák alá azt a vélekedést, amit az MLM üzlettel kapcsolatban oly gyakran lehet hallani. Nevezetesen, hogy a hálózatépítésben kihasználják az embereket. Talán a kedves olvasó is hallotta már ezt. Pontosan így van!

Az okos üzletépítők ugyanis kihasználják a tapasztalt vezetőik tudását, rendszeresen fordulnak hozzájuk segítségért. Mi pedig csak erre várunk. Engedjük, hogy kihasználjanak minket.

Marika azon a napon Zselízben teljesen ösztönösen használta a felépítést, hiszen előtte soha nem tanulta. A rögtönzött prezentáció, a decemberi utazás által szerzett hitelesség pedig meggyőzte a szakembert. Igaz, mi ezt akkor nem tudtuk, mert az azonnali reakciójuk, fejenként egy- egy doboz kávé megvásárlásán felül, annyi volt, hogy átgondolják. Ott álltunk a sok megmaradt termékkel, amibe beletettük a pénzünket.

Ezzel az útravalóval csúsztunk ki ismét a jégpályává vált útra, és teljesítettük a szabadon választott autós gyakorlatunkat, sötét éjszakában, továbbra is szakadó, ónos esőben.

De nem voltunk szomorúak, inkább elégedettek, hiszen mi mindent megtettünk. A labda most nem a mi térfelünkön várt. Elégedetten indultunk haza, bármi is lesz később az eredmény. Mi lefolytattuk az európai DXN, első, nemzetközi, üzleti tárgyalását.

Miként került másnap is étel az asztalra, annak ellenére, hogy a rávalót a Ford ette meg? Erre nem emlékszem. Vali a legválságosabb pillanatokban is talált megoldást, volt már rutinja e téren.

Pár nappal a zselízi találkozó után, ismét a buszban ültem, és a változatosság kedvéért éppen Újpest-Központ Metróállomás felé haladtam, amikor csörgött a telefonom. Marika hívott. Jelezte, hogy ők akkor regisztrálni fognak, ezért legyek ott délután kettőkor a DXN irodában, és segítsek nekik. Marikának ilyen a stílusa. Ha egyszer belekezd valamibe, akkor ott nincsen pardon. Igazi vezető, aki tudja hová tart, és ügyesen irányítja a folyamatokat. Hogy én éppen dolgozom vagy nem, vagy pont Magyarországon vagyok-e nem volt érdekes.

Ha akarom, hogy a mi üzletünkbe lépjenek be, akkor ennyit igazán megtehetek. Fél egykor váltott le a délutános kolléga, a következő busszal gyorsan ki is értem a garázshoz a kocsiért, és még kettő előtt leparkoltam a Victor Hugo utcában.

Marika egy kisebb társasággal érkezett. Jött vele a szakértője, és még két másik ember. Mindenki azonnal regisztrált, sőt már hozták magukkal néhány további tag adatait is, akik nem tudtak eljönni. Őket is beregisztráltuk. Egészen komoly mennyiségű terméket is vásároltak. Ezzel elindult a nemzetközi üzletünk. Itt az ideje, hogy a korábban titokzatos szlovákiai érdeklődőnket, aki azóta jó barátunk lett, teljes néven is bemutassam: ő Maria Koncalova, ma már sokszoros gyémánt, Európa egyik legnagyobb DXN hálózatának vezetője.

Említettem már, hogy a szakértő, akinek a nevére sem emlékszem már, nagyon hamar kilépett, de mielőtt ezt megtette, hozott két igazi kalibert Csehországból. Alena Hlavicova és Miroslav Palatinus komoly feladatok elé állították a budapesti irodát. Heti rendszerességgel érkeztek, százasával hozták a regisztrációkat és termékekkel púposan megrakott autókkal indultak haza. Nem volt kérdés, hogy minden ilyen alkalommal ott legyek és amiben tudok, segítsek. Pedig akkor még buszoztam, és továbbra sem volt egyszerű a szabad időket lerendeznem. Egy ideig elnézték, hogy két kollégával cserélgettük a műszakokat. Az egyikük másodállásban ácsként dolgozott, és a szezon kellős közepén jól jött neki, ha én bevállaltam a vasárnapot helyette, én megkaptam a szerdát vagy csütörtököt, amikor a szlovák- cseh különítmény érkezett. A másik kolléga másodállásban egy maszek társaságnál hordta a kirándulókat, akkoriban éppen osztálykirándulás időszakában, tehát vele is tudtam boltolni. De egy idő után leállították ezt a magán vezénylést. Ettől még én mindig lerendeztem, hogy a fontos napokon ott lehessek, mert innentől megfordítottuk a dolgot, és igyekeztem a szabadnapjaimra irányítani ezeket a fontos üzleti programokat, hogy tudjam fogadni a DXN-esként soha egyetlen rendezvényt sem hagytunk ki. Mindig már előre szerveztem, mert semmiről nem akartam lemaradni. A DXN hivatalos európai start rendezvényén pedig akkor is ott lettem volna, ha nem kapok szabadnapot. Az sem zavart volna, ha ezért kirúgnak.

Sokszor kapunk egy-egy rendezvényünk napján reggel, vagy előtte este olyan telefonokat, hogy sajnos nem tudunk ott lenni, mert ez és ez közbejött. Természetesen nagyon ritkán vannak olyan esetek, amik miatt jogos a távolmaradás. Ezeket most nem akarom itt felsorolni, talán mindenkinek tiszta, hogy miről beszélek.

Egy esküvő például, ha ugyanazon a napon van, amikor az üzleti rendezvény, természetesen elsőbbséget élvez.
Hogy oldják meg ezt az elkötelezett DXN- esek?

Olga lányunk és férje Laci esküvője pénteki napra esett. Véletlenül? Nem. Megnézték a DXN naptárat és egyeztettek, hogy csak ezen a pénteken van itthon minden olyan személy, akiket szeretnének meghívni az esküvőjükre. Talán senki sem hiszi el nekünk, de nem mi kértük őket erre. Ragaszkodtak hozzá, hogy a számukra oly fontos percekben ott legyenek a DXN-es barátok is. Bármelyikünk vágyhat ennél nagyobb elismerésre? Ugye nem kell mondani, hogy azon a héten volt bőven tennivalónk. Csütörtökön egész nap futárkodtunk, késő éjszakába nyúlóan dolgoztunk a terem dekorációján, berendezésen. Másnap kora hajnaltól szünet nélkül pörögtek az események. Fotósok és videósok dolgoztak, zenekart irányítottunk, szakadt az eső, át kellett szervezni mindent. stb. Lezajlott az esküvő, a vacsora, sokat táncoltunk, rengeteget nevettünk, gyönyörű felemelő, felejthetetlen pillanatok. Majd mikor elmentek a vendégek, mindent elpakoltunk. Hajnalban értünk haza.

Miért péntekre esett ez a fontos nap? Mert a DXN naptárban, szombaton 10 órától a Velencei tó partján vezetői tréning szere- pelt. Ezért tartózkodtak itthon a vezetők pénteken.

Ha nem veszünk részt ezen a találkozón, senki sem rótta volna fel.
De nem hiányoztunk, sőt, el sem késtünk. Velünk együtt ott volt minden olyan DXN gyémánt is, akikkel előző este együtt mulattunk az esküvőn.

Amikor azt hallom, hogy sajnos mégsem leszek ott, mert váratlanul rokonok jöttek, akkor tudom, hogy ott még nem született valódi döntés, még nem történt meg a valódi elköteleződés.

A magán véleményem az ilyesmiről, hogy adott rokon érdekesen nézne, ha beállítana az unokatesó a munkahelyére munkaidőben és kérné, hogy hagyja abba a munkát, mert ő éppen akkor méltóztatott bejelentkezés nélkül megérkezni.

Pedig ők pont ilyesmire kényszerítik a rokonaikat, függesszék fel a munkájukat, a számukra fontos eseménytől maradjanak távol, mert „jönnek”. Milyen alapon?

Én tehát elintéztem előre, hogy ott legyek minden rendezvényen. Akár naponta telefonáltam Lacinak és megkérdeztem, mikor lesz a következő. Amikor a válasza az volt, hogy mondjak én egy napot, ami nekem jó, és arra a napra tette a DXN rendezvényt, azt tudtam legkönnyebben megszervezni.

Így aztán nem is volt kérdés, hogy a megnyitón ott legyek, bár annak az időpontja nem az én beosztásomtól függött. A hivatalos ünnepi rendezvényt egy budai szállodában rendezte a DXN. Előtte még egyszer sem tartottunk olyan találkozót, ahol az ország minden pontjáról összejöttünk. Az első sorban lett helyünk, közvetlenül Litzler Misi bácsi mellett. Elég sok embert ismertem, és nagyon sokan tudták, hogy én ki vagyok. Főként azért, mert a malajziai utazásról néhány képet már megosztottunk az interneten és ők arról megismertek. De jó fej volt mindenki, mert mondták, hogy én nyilván nem tudom ők kicsodák, viszont a kép alapján ők be tudtak azonosítani. Három lányunk is részt vett a megnyitón, hiszen ez nekik is ünnep volt. Az előző hét hónapot velünk együtt „csinálták” végig. Ahol csak tudtak besegítettek, és ez így van a mai napig.

Itt volt Jane is, Vali és a lányok megismerkedhettek vele. Elmesélték a aloe krémek történetét, mennyire örültek az ajándéknak amit Jane közreműködésével kaptak Malajziából.

Az elnök úr megérkezését úgy időzítették, hogy éppen a kezdésre jöjjön meg, így szinte az őt szállító limuzinból azonnal a terembe tudott jönni. Pont akkor, amikor a színpadon egy fiatalember, akivel előtte soha nem találkoztam, bejelentette őt. A műsorvezető Czérna Szabolcs volt, aki ma már az európai DXN egyik legsikeresebb gyémánt vezetője, akivel azóta nagyon jó, baráti viszonyba kerültünk. Az elnök úr előadása nyitotta a rendezvényt, Mátrai Szilárd tolmácsolt. Elnézést kérek az ismétlésért, azóta Szilárd is többszörös gyémánt vezető lett és vele is nagyon jó a kapcsolatunk.

Abban a másfél órában megismertünk egy céltudatos, kedves, elkötelezett tudós embert. Megerősített minket abban, hogy a világ legjobb pontján élünk, mert az országunk olyan országokkal van körülvéve, ahol beszélik a magyart. Megismertük a DXN küldetését, és nagyon tetszett, hogy a fő cél az emberek egészségének megőrzése. A másik komoly cél vagyonhoz, anyagi jóléthez juttatni a világon nagyon sok embert. Az előadás végére egyértelművé vált, hogy ezek a célok meg fognak valósulni, akár részt veszünk benne, minden előnyét élvezve, akár nem. Az 500 fős teremben csak olyan emberek ültek, akik részt akartak venni ebben.

Nem várt programpont koronázta meg a napot. Elismerések, ajándékozás következett. Először Dr. Lim és Jane Yau kaptak ajándékot Lacitól és Istvántól, majd az elnök úr osztott ajándékot. Erre nem is számítottunk. Nem is gondoltuk korábban, hogy a Star Agent szinthez kitűző és oklevél is jár. Az első egy hónap többünknek, – ha jól emlékszem 12 embernek – volt elég az első vezetői szint elérésére. Simán ment, lendületben voltunk. Ez egyben az első magyarországi gyémántot is jelentette, mert Laci és Anikó Star Diamond szintjéhez is átadta az elnök úr a jelvényt. Egy színpadon Dr. Limmel, Kócsó Lacival, és az első sikeres vezetőkkel! A buszgarázs olyan távolinak tűnt ebben a körben, pedig még nem lehetett feladni azt az állást.

Fotók készültek, sok-sok fotó. A megnyitó főszónoka, és Jane is, szívesen készítettek velünk közös fotókat.

Mi megpróbáltuk a teremben tartózkodó minden csapattagunkat a színpadra hívni közös fotóhoz, de ez már akkor sem sikerült. Külön kép készült a cseh és szlovák üzlettársainkkal, akik szintén részt vettek a megnyitón. Így aztán a mi részünkről a rendezvény, már mint nemzetközi szeminárium funkcionált. Visszagondolva, nem volt a megnyitó valami szenzációs, harsány, fényekkel, komoly hangtechnikával, fellépő művészekkel felturbózott rendezvény. És nagyon is jó volt ez így.

Jellemzi a DXN-t, a céget, amit Dr. Lim megálmodott. A létrehozott keretek között, szelíden, megbízhatóan, hatékonyan szolgálja a vállalt küldetését. Nem véletlen a cég nevéül választott kínai kifejezés, a „dexin”, hiszen jelentése: megbízhatóság, becsületesség, erény.

Az elmúlt hét évre visszanézve, valódi büszkeséggel tölt el, és megerősíti a döntésünket, a DXN egyre sikeresebb létezése. Az elért eredményeink sokkal nagyobb súlyt kapnak, ha számba vesszük milyen sok, drága showműsorral indított lehetőség bukott meg és tűnt el nyomtalanul a hátunk mögött hagyott években.

Hamarosan elkezdődött egy folyamat, ami alapul szolgált a későbbi rendszeres DXN szemináriumok megrendezéséhez. Laci júliusra szervezett egy rendezvényt, amire felkért engem is előadónak. Erre vártam. Mindig is erre készültem, hogy beszélhessek valami jó dologról az embereknek. Pedig, mint később, több rendezvény után világossá vált számomra, nem az előadói szerep vonzott annyira, hanem maga a szervezés. A belsőmben állandóan egy rendezvény megy, mindig a következő. Képes vagyok átlátni a folyamatot a dátum kitűzésétől, a dekoráció lebontásáig.

Ez a júliusi rendezvény egy egészen más szempontból lett aztán nagyon fontos és marad örökké emlékezetes nekünk. Ebben az időszakban rendszeres

programunkká vált a szlovák és cseh üzletépítőkkel való találkozás, tárgyalások, egyeztetések.
A Victor Hugo utcai DXN irodában vártuk őket. Az iroda akkor már, a piacnyitás után két hónappal több helységre is kiterjedt az irodaházban. Kezdetben egy nagyon pici szoba volt a kiszolgálótér, és egy még kisebb a raktár. Itt dolgozott akkor még teljesen egyedül Böczkös Barbi, aki ma a DXN Europe Kft. irodavezetője, és a teljes adminisztráció, termékellátás irányítója. Kicsit később már kellett másik raktárról is gondoskodni, mert szépen nőtt a forgalom. A kezdeti időkben minden szerdán bérelt a cég egy emeleti tárgyalót, ahol a nyilvános tájékoztatókat tartottuk. Az elsőtől kezdve az összes ilyenen részt vettem attól függetlenül, hogy én voltam-e az előadó. Kicsit később egy komoly nagy raktár alakult ki az épület hátsó részében, és itt már többen dolgoztak.

Ezzel egy időben egy állandó tárgyalóra is szert tett István. Ebben a tárgyalóban találkoztunk csapatunk külföldi vezetőivel. A júliusi rendezvény előtt csütörtökön ismét ott ültünk a tárgyalóban, várva Marikát, Alenát és Mirót (Miroslav Palatinus). Laci betelepítette a két 21 colos monitorát a tárgyaló asztal egyik végére, én a másik oldalon a szerény 14 colos laptop mögött ültem. Amíg vártunk, dolgoztunk. Az előző hétvégén a rokonoknál jártunk egy horgászpartin, és a tóparton lazultunk éppen, amikor Laci valamiért felhívott. Én úgy tudtam, hogy az új autójáért ment, ezért rá is kérdeztem, milyen az új járgány. Sajnos nem tudták még átvenni, mert valami a riasztó- vagy a műholdas követő rendszerrel nem stimmelt. És a Lexus csak kifogástalan kocsit ad át. Sajnáltam akkor ezt a hírt. Most itt a munka közben eszembe jutott, ismét megkérdeztem, hiszen már eltelt néhány nap. Akkorra már megérkezett az új autó. És miután erről beszéltünk, ismét mindenki a munkájába merült. Laci egyszer felnézett és azt mondta, hogy megvehetnénk azt a kocsit, amit addig használtak, amíg az új megjött. Ez is egy Lexus volt, néhány éves, és addig adta nekik a cég, amíg késlekedtek az új kocsival. Elég korrekt magatartás. Megkérdeztem az árát, a válasz hallatán pedig emlékeztettem Lacit arra, hogy ő pontosan tudja mennyi a bónuszunk. Nem volt az kevés pénz, mert Star Rubyként 250.000 Ft-ot vehettünk fel.

De a drága autó megvételéhez ez kevésnek bizonyult.
A témát ezzel le is zártuk, de legalább ismét beszéltünk valami olyanról, ami Lacinak már valósággá vált. Mi pedig pont azon az úton haladtunk már akkor is, amin ők. Csupán még nem értünk azokhoz az állomásokhoz, amiken ők már áthajtottak. Pár perc elmélyült munka után barátom ismét felvette a már letett fonalat, és mint aki csak önmagának beszél, közölte, hogy a Mazdát mindenképpen el kell adniuk, mert már nem lesz rá szükség, azt átvehetnénk tőlük. A Mazda, a hét személyes családi autó, akkor volt egy éves. Ismertem a kocsit, többször utaztam benne. Egy alkalommal, amikor a reptéren csak tilosban tudtunk megállni, én ott maradtam, amíg Laci beszaladt az iratokkal a vámirodába. Akkor készítettem néhány fotót a műszerfalról. A felvételek főként a kamera tesztelésére készültek. Megkérdeztem, jól értem-e az autó átvételének lehetőségét. Tudakoltam, mik is lennének a feltételek. Ha eladnák, a vételárat be is fizethetnék azonnal a banknak, egy fillért nem nyernének, mondta Laci. Ezért, ha mi vállaljuk, hogy fizetjük a részleteket, akkor nekünk adják az autót. Nem igazán kaptam hirtelen leve- gőt, még tettem egy elszánt kísérletet, hogy minden részlettel tisztában legyek, nehogy félreértsek valamit, ezért megkérdeztem, mégis mennyibe kerül ez nekünk így elsőre. Ha akkor Laci két havi bónuszunk összegét mondta volna beszállóként, az sem lett volna rossz ajánlat, de ő azt mondta, hogy semmibe. Annyit kell tennünk, hogy átvesszük a kulcsot, beülünk az autóba és használjuk. Na most már végképp nehezen ment a levegővétel, és nagyon is jól jött a szlovák- cseh különítmény megérkezése. Laci még annyit mondott, hogy természetesen nem haragszik, ha visszautasítjuk az ajánlatát, beszéljük meg, aztán jelezzük, hogyan döntöttünk.

Egész nap tárgyaltunk, este értem haza. Azonnal beszámoltam Valinak a Mazdáról. Persze kiderítettem, hogy mennyi a havi költség, ami elsőre húzósnak tűnt, de átszámoltuk, és rájöttünk, eddigi életünk legjobb ajánlatát kaptuk. Megegyeztünk. Hívtam Lacit és közöltem a hírt, mire azt mondta, hogy másnap nem tudja az autót átadni, mert ki akarja takaríttatni, de aztán a miénk. Mi elfogadtuk volna takarítás nélkül is, de nyilván ezt nem mondtam. Szombaton reggel rendezvényre készültünk, mindenki már felöltözve, nagy izgalomban várt, mert ezen a napon kaptuk meg az autót. Egyszer csörög a telefon, Laci hív. Ha még nem indultunk el, akkor még várjunk kicsit, mert pár perc múlva a ház előtt lesz, és akkor az új kocsival mehetünk. El sem tudtuk hinni. De nagyon hosszú pár perc volt!

A ház előtt álltunk, amikor az ezüstszínű autó befordult a sarkon. Mennyi, de mennyi autót vezettem már régebben? Csak buszból tucatnyi típus számtalan példányának forgattam a kormányát. Mégis a szívem majd kiugrott a helyéből, nagyon izgatott voltam, és letörölhetetlen vigyor költözött a képemre. Először még bepróbálkoztam a jobb első üléssel, de Laci a kezembe nyomta a kulcsot, és átirányított az anyós ülés melletti fotelbe. Húúúúú! De jó volt!

Abból, amit eddig a rendezvényekről mondtam, a kedves olvasó nyilván levette, hogy szeretem a rendezvényeket. Szeretek elsőként érkezni és nem rohanok haza a végén. Ezen a napon előadó is voltam. Tudni kell rólam, hogy még amikor részletes vázlatom, jól felépített prezentációm van, akkor is szeretek az előttem elhangzott beszédekre visszautalni, reagálni. Ezen a napon is megtartottam a „jó szokásom”, ami teljesen felborította az előadásomat. Egy csodaszép, szinte új, kifogástalan autó, ami a parkolóban állt, és a kulcsa zsebemben lapult. Amíg elő nem vettem, mert természetesen megosztottam az örömünket a hallgatókkal, meg is mutattam a kulcsot, és nem emlékszem, hogy az eredeti témámat is elmondtam-e.

Amikor vége lett az utolsó előadásnak is, elnézést kértünk mindenkitől, és elrohantunk. Senki nem neheztelt ránk ezért. Talán még Anikótól sem köszöntem el, de emlékszem, ő is nagyon boldogan nézett bennünket. Óriási volt az öröme, amiért adni tudtak nekünk valamit, ami nekünk olyan sokat jelentett. Nem véletlen, hogy ők ott tartanak a csúcson. Nagyszerű, csupaszív emberek.

Beültünk az autónkba, és elmentünk kocsikázni. Nem tudom mi okozhatott volna nagyobb örömöt, mint látni a lányaink boldogságát. Vali csak ült mellettem és többször megjegyezte, hogy ő bizony nem fogja vezetni, mert biztosan nem is tudná. Nagyon jó sofőr, mellesleg. Miután szavakkal nem tudtam meggyőzni, útba ejtettem egy nagy, üres betonplaccot, Gyömrő határában és behajtottam. Megálltam, kiszálltam és átadtam neki az autót. Nem volt mese, ki kellett próbálnia. Ment is az, mint késben a vaj, de azért az útra, akkor még nem akart kihajtani, hagyott engem vezetni. Ott a nagy betonon, az álló autóban kerítettünk sort arra, hogy együtt az egész család hálát adjunk a Teremtőnek.

Azt javaslom neked, hogy óvatosan készíts fotót bármiről, mert esetleg aztán a Tiéd lesz. Ugye érthető, ha minden autónak, ami jobb, újabb, mint a miénk, lefotózom a műszerfalát, amint engednek beülni?

A nyár olyan eredményt hozott, ami a tempónk növelésére sarkallt minket. Alena, a csehországi DXN csapatunk vezetője, hirtelen elérte a gyémánt szintet. Június 15-én, nem egészen két hónappal a csatlakozása után. A DXN üzletben ő lett az első cseh Star Diamond. Minden adatot nem ismerek pontosan, de nem járok messze az igazságtól, amikor azt állítom, hogy Alena még ma is a leggyorsabb gyémántnak számít az európai DXN üzletben, nyilván Kócsó Laci és Anikó után. Nem volt mese! Bele kellett húznunk, hogy mi is elérjük a gyémánt szintet. Augusztus 31-én a mi nevünk is felkerült az intranetre, oda, ahol az új minősültekről ad hírt naprakészen a cég. A hivatalos piacnyitáshoz képest, ami március negyedikén történt, tehát nem egészen hat hónap alatt eljutottunk mi is ide. Egyből Executive Star Diamond jelvényre lettünk jogosultak, hiszen már volt egy gyémánt az üzletünkben. Hogy mi ezzel a tempóval gyorsak voltunk-e? Nem ez számít! A lényeg, hogy egyszer mindenki, aki szeretné, érje el a célját.

Augusztus elején már biztosan láttuk, hogy meglesz a gyémánt. Ha nem is pontosan, de mégis tudtuk kalkulálni a várható bónuszunkat. Az eredeti tervünk szerint, amikor elérjük a buszos fizetés dupláját, felmondhatok a munkahelyemen. Ezt már igazából júniusban és júliusban is teljesítettük, de még nem mertük meghozni a döntést. Ismét elővettük a témát, és végül döntöttünk.

Ezt a dátumot sosem fogom elfelejteni! Augusztus 12-én utoljára mentem a Nógrád Volán telephelyére. Úgy nevezik ezt az aktust, hogy leszámolás. Persze én nem a cég vezetőivel akartam leszámolni, hiszen ez nem egy olasz maffia történet. Csupán az állást megszüntetni mentem, mert a DXN-nel végérvényesen a haladás útjára léptünk.