Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! Negyedik rész

Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! Negyedik rész

Kezdődik a negyedik rész

A következő napon felszálltunk egy autóbuszra. Vezettem korábban sok fajta buszt, utaztam is néhánnyal, de ilyet még nem láttam közelről. Az átlag felállás szerint egy sorban, mindkét oldalon két-két ülés van, egy szűk folyosó, szaknyelven járóköz választja el a jobb és a baloldalt egymástól. Az ülések viszonylag közel vannak egymáshoz. Ha az előtted ülő hátradönti az üléstámlát, akkor ezzel egyúttal véglegesen rögzíti is a pozíciódat. Az utazás során többé nem kell mozgással kísérletezned, mert úgysem fog sikerülni. Az a busz, amivel mi aznap Alor Setarból, Malajzia fővárosába utaztunk, nem így nézett ki. Abban nem két-két ülés volt egy sorban.

Szinte látom az olvasót most, amint a következő mondatra már rá is készült, és valami olyanra számít, hogy a malájok talán bezsúfoltak hat ülést egy sorba, de csalódást kell okoznom. Ezen a buszon egy sorban, összesen három ülés volt. Jobb oldalon kettő, baloldalon egy.

Az ülések közötti távolság pedig akkora, mint a repülőgépeken, az első osztályon. Az üléstámla szinte vízszintesre hajlott hátra, és ekkor az ülés alól egy kényelmes lábtámasz is felemelkedett.

Ahogyan ezt már minden épületben, intézményben megszokhattuk, döngetett a klíma az utazás ideje alatt.
Nagyjából öt óra múlva értünk Kuala Lumpurba, és ebben volt egy hosszabb megálló egy autópálya melletti pihenőhelyen. Számtalan jármű, seregnyi ember egy tágas téren. Több étterem, büfék, gyümölcsöket, ajándéktárgyakat kínáló üzletek sora.

Mindkét végén pálmákkal körbevett területen a fák árnyékában álló mosdó és WC. Talán volt már alkalmad Európában hasonló helyen megállni, csoportos kiránduláson. Én arra emlékszem, amikor Velence felé egy olasz pihenőben a hölgyeknek fél órát kellet sorba állni, mire bejutottak. Nem róható fel, ha a hatalmas ember és jármű tömeget nézve itt is hasonlóra számítottunk, de ismét meglepődtünk. A pálmafák alatt komoly komplexumokat találtunk, melyeknek meg sem kottyan a végeláthatatlan áradatban özönlő, fáradt utazók szükségeit kiszolgálni. A hölgyek oldalán sem látszott fennakadás, vagy torlódás. A létesítmény nagyon modern és nagyon tisztán várta a felhasználókat. A személyzet, udvariasan és mosolyogva tette a dolgát, láttuk, hogy folyamatos a takarítás, a gondoskodás. Mindez teljesen ingyen!

Enni nem akartunk, de azért végignéztük az éttermek hatalmas választékát A thai konyha vitte a prímet, de kínai és indiai ételek is kaphatók Mi inkább gyümölcsöket vásároltunk. Akkor ettem életemben először igazi banánt. Igaz ezt csak ké- sőbb tudtam meg, de az emberi fogyasztásra szánt banán nem az, amit a magyar boltokban banánként árulnak.

Ezek ilyen hét-nyolc centi hosszú, érett, sötét sárga, már-már barnás árnyalatú banánok voltak, amiből egy egész csokorral vettem. Nagyon finom, édes és mégis felüdít. Pár évvel később járt nálunk egy Fülöp-szigeteki hálózatépítő Tomas Osler, akit Bussy Sanyi elvitt egy budapesti piacra. Osler a banánt is kínáló zöldséges pultok mellett kérdezte meg, hogy drága-e nálunk az a banán, amit árulnak. Elmondása szerint a magyar piacon kapható gyümölcsöt nem emberi fogyasztásra termesztik az ő hazájában, hanem a disznók takarmányozására. Az emberek arrafelé ugyanis olyat esznek, mint, amilyet ebben a pihenőben kaptunk. A kényelmes busz, szinte lefektethető ülései ellenére, én végig egyenes derékkal ültem, és bámultam az elsuhanó tájat. Arról már régen letettem, hogy a kölcsönkamerával mindent megörökítsek. Már említettem, nem lehet képeken, videókon visszaadni a látványt, az élményt. Képtelen voltam a szememet levenni a méregzöld pálmaerdőkről, a számtalan fajtájú és formájú, ezer színben pompázó virágról. Memorizáltam a tájat és igyekeztem valami kivonatot, valami esszenciát elrejteni a belsőmben. Tar- talékolni akartam addig a napig, amikor ismét itt lehetek majd, amikor ismét élvezhetem azt, amit pár nap múlva magunk mögött kell hagynunk. Akkor már egészen biztos voltam benne, hogy hamarosan újra itt leszek, és nem egyedül, mert Valinak ezt látni kell. És milyen nagyszerű dolog lenne, ha a lányokat is elhozhatnánk egyszer ide. A buszgarázs borúlátó vezénylőjének jövendölése, ami szerint az életben többé nem járhatok ezen a földön, már szemernyit sem befolyásolt, inkább nagyon is motiváltak ezek a negatív szavak.

Kora délután értünk Kuala Lumpurba, és úgy döntöttünk, miután becsekkoltunk a szállodába, elmegyünk a kínai piacra, ami ott egy egész negyed.

Én nem akartam venni semmit, kivéve a lányoknak és Valinak ajándékokat. A lányok mp4 lejátszókról álmodtak, olyan kütyükről, amiket nálunk csak nagyon drágán lehetett kapni. Mondták mikor elindultam, hogy talán itt kapok olcsóbban. Nem volt sok pénzem. Ami volt, azt is inkább DXN termékekre tartalékoltam. De azért megemlítettem a zenelejátszókat a csapatnak. Istvánnak nem is kellett több. Nagyon tud alkudni. Bementünk a forgatagba és keresnünk sem kellett, minden második árus kínálta a modern technika vívmányait. Nem is tudtam igazán, hogyan is néznek ki a lányok által kért eszközök. Jó, hogy István ott volt és segített. Meg is alkudtunk, vagyis ő megalkudott az egyik árussal. Az elképzeléseimnél sokkal jobb áron vettem meg az ajándékokat. Az én dolgom így hamar lerendeződött, István és Zoli még valami határozott céllal elindultak kutatni én pedig Laci mellé szegődtem.

Nagy Laci már régen leszakadt, neki egészen más a tempója mint a miénk. Laci viszont mindent megnézett és buzgón kereste az ajándéknak valót a gyerekeinek és Anikónak. Közben magának is válogatott, így fordulhatott elő, hogy a karomon tíz ing és ugyanannyi póló lógott. Rózsaszínű kismacskákat ábrázoló ajándéktárgyak, játékok, táskák és egyéb csecsebecsék között válogattunk. Nagyon megtisztelő volt, hogy Laci mindenben kikérte a véleményemet. Nekem, aki korábban még zöldséget venni sem nagyon mentem, ha lehetett kimaradtam az ilyesmiből és rábíztam Valira. Ha nem tudok kedvemre megvenni bármit, akkor miért nézegessem a holmikat? De Laci ezt nem tudta rólam, és mindig megkérdezte, hogy szerintem megéri-e a másolat toll és az eredetinek tűnő szemüveg az árat, amit az árus mond. Igazából azt sem tudtam, hogy tényleg másolat vagy eredeti a portéka, és arról sem volt fogalmam, hogy mennyinek kellene lennie, ha eredeti lenne. Én akkor nem is gondoltam, hogy éppen egy képzésen veszek részt. A világ legmagasabb szintű üzleti képzésében részesültem. Az ember, a tanárom, a mentorom, aki azóta igazi barátom lett, olyan életet élt akkor, amire én csak vágytam. A tanár úr pedig nagyon finoman, a világ legprofesszionálisabb módszerével adott nekem gyakorlati képzést. Engedte, hogy figyeljem, hogy ellessek tőle olyan dolgokat, amiket az iskolában nem tanítanak, amit a szüleimtől nem tanulhattam meg, amiről a kollégáimnak, a főnökeimnek, az utasaimnak lövésük sem volt. Nagyon tudom ajánlani neked is ezt a féle képzést. Csapódj oda azokhoz az emberekhez, akik olyan vagy akár magasabb színvonalon élnek, mint, amit te kívánsz elérni. Ne félj! Hagyni fogják hogy figyelj, és segítenek neked is.

A többiekkel korábban megbeszéltük, hogy majd fél tízkor találkozunk, és taxival együtt hazamegyünk. Mindenki megérkezett a megbeszélt időben, kivéve Nagy Lacit. Tudtuk, ő nem kapkodja el a dolgokat, ezért türelmesen vártunk, de csak nem jött. Olyan mobilunk, amit ott is használhattunk, az egész csapatban kettő volt, ebből egy sem Nagy Laci zsebében, így aztán nem volt más választásunk, mint tíz órakor úgy dönteni, hogy elindulunk, lesz, ami lesz. Jól tettük. Barátunk már aludt, mint a gyerek, mire megérkeztünk. Már nem pontosan emlékszem, de talán egy órával korábban ért a találkahelyre, fogta magát, beült egy taxiba, és hazament egyedül.

Még két napunk maradt. Abból egy egész napot azzal töltöttünk, hogy ismerkedtünk a várossal.
A legegyszerűbb módon, ami azóta már sok más országban, világvárosokban szintén bevált. Jegyet váltottunk a Hop on Hop off, városnéző szolgáltatásra, felszálltunk az egyik autóbuszra, és mentünk egy kört. Közben kinéztük, hogy a második körön hol fogunk leszállni, és jobban megnézni az ott található látványosságokat.

Gyorsan eltelt a nap, amit egy nagyon ízletes ebéd szakított meg, egy nagyon extra étteremben.
Szenzációsan elkészített salmon steak (lazac) került a tányéromra.

Nem bántam meg a választásomat.
A városnézés idején, nagyon kevés információt szerezhettem, mert annyi volt a látnivaló. Nehéz ilyen rövid idő alatt mindent jól megnézni, és mindenre emlékezni. Inkább csak olyan kóstoló volt, mint, amikor valaki először iszik DXN kávét, és aztán azonnal úgy dönt, hogy ki akarja próbálni rendszeres fogyasztás során is. Én egyből tudtam, hogy ebbe a városba még el kell jönnöm, és kicsit jobban meg kell ismernem. Természetesen van ott egy nevezetesség, amit azért jobban megnéztünk, és több időt szántunk rá, és nem is tud belesimulni a sok kavargó emlékbe.
Az ikertornyok 2003-ig a világ legmagasabb épülete címet viselte.
Itt eltöltöttünk némi időt, fotókat is készítettünk, de arra nem volt mód, hogy felmenjünk a Skybridge-re, ide hónapokkal korábban kell időpontot foglalni.
Azt mindenképpen be kell pótolni. Az pedig komoly érv az újabb utazás mellett, hogy az itt készült fotók mind elvesztek. Így újra el kell látogatnom ebbe a gyönyörű városba, ehhez az impozáns épülethez. Elérkezett a hazautazás napja. Mintha tegnap jöttünk volna, az idő elrohant. Annyira volt elég ez a néhány, felejthetetlen nap, hogy máris vágyat érezzek a visszajövetelre. Ide ismét el kell jönnöm és biztos, hogy el is fogok jönni, és nem is egyedül. Ezt az országot Valinak is látni Becsomagoltunk és a DXN irodájába mentünk. Az utolsó órákra hagytuk a termékvásárlást. Komoly megbízást kellett teljesítenem, hiszen indulás előtt, a formálódó csapatunk tagjaitól begyűjtöttem az igényeket, a pénzt, hogy minél több embernek tudjak egy-egy doboz kávét vinni.

Az első igazi, DXN-es termékvásárlás több tanulsággal is szolgált. A malajziai gyorstalpaló tanfolyamunk utolsó képzése következett. Én biztos, hogy a legfontosabb képzést akkor kaptam a DXN egyik legkiválóbb tanárától.

Ígértem neked a könyv elején, hogy a sorok között olvasva akár módszertant is felfedezhetsz, de most előre felhívom a figyelmedet, hogy a következő részre nagyon figyelj!

A hálózatépítés alfája és omegája következik.
Volt még néhány dolog, amit el kellett ott intézni a két üzletembernek, nekem pedig a már említett bevásárló lista lapult a táskámban. Semmit nem bíztam a véletlenre. Előre ki volt minden számolva. Mielőtt elindultam otthonról, gondosan lemértem a két táskám súlyát. Szándékosan nem bőröndökbe csomagoltam, mert így több, feladható súly maradt az értékes DXN kávéknak.

Tudtam, mennyit nyom egy doboz kávé, így pontosan, előre meghatároztam, hogy melyik utazótáskába melyik ruhadarabokat teszem. A két csomag összesen harminc kilót nyomhat, mert ennyit lehet feladni egy embernek a repülőre. Az irodában éppen csak köszöntünk a mosolygó és nagyon udvarias alkalmazottaknak, amikor megérkezett egy hölgy, és nagyon kedvesen üdvözölte Kócsó Lacit. Már hallottunk róla. Jane Yau, a ganoterapeuta csatlakozott hozzánk. Amikor Laci első alkalommal járt itt, kérte, hogy valaki egy kicsit magyarázza el a termékek lényegét. Mivel Jane éppen ott időzött, neki szóltak, és biztosították Lacit afelől, hogy nála, Dr. Limet leszámítva, senki nem ért jobban a DXN termékeihez.

Laci minket is bemutatott és Jane úgy üdvözölt, mintha már régi ismerősök lennénk. Időközben kaptunk egy-egy termékrendelő nyomtatványt, és már éppen elkezdtük kitölteni.

Így most mindenki visszatért a listáihoz, hiszen úgysem értjük, amit Jane beszél, otthagytuk Lacival.
Az asztalon, amin az űrlapot töltögettem, egy kis tálkában néhány tubus volt kitéve. Azt gondoltam, dekoráció, de azért felemeltem az egyiket, hogy jobban szemügyre vegyem.

Jane Yauval a DXN irodában, Kuala LumpurbanA következő pillanatban ott termett Jane, kivette a kezemből a kis műanyag flakont, kinyitotta, a bal kezével határozottan megfogta az egyik kezemet, és jókora adagot nyomott a kézfejemre a hófehér krémből, aztán a másik kezemmel ugyanígy tett. Amíg ez történt, folyamatosan beszélt hozzám angolul, és egyáltalán nem érdekelte, hogy egy szavát sem értem. Letette a tubust, és módszeresen bemasszírozta kezembe a kenőcsöt. Amit értettem abból, amit mondott, hogy aloe van a krémben. Egészen biztosan minden fontosat felsorolt, mosolyogva, miközben a kézfejemet kényeztette.

Aztán mondott valamit, amit megértettem. Azt gondolom, ezt minden férfi megértené, hogy ezt a nagyszerű bőrápoló sorozatot haza kell vinnem a gyönyörű feleségemnek. Nem is látta még Valit soha, de az ő gyönyörű lelke csak szépnek tudja látni az embereket.

Kivételes személyiség, és kiváltság, hogy akkor, ott megismerhettem, és ma már bátran nevezhetem őt is a családunk barátjának.

A félig kész űrlapra természetesen azonnal felkerült két egész garnitúra az aloés bőrápoló családból.
Figyelmedbe ajánlottam, ha jól figyelsz, megismerheted a hálózatépítés alfáját és omegáját.

Remélem jól figyeltél. Ha nem annyira, akkor nyugodtan lapozz vissza és olvasd el még egyszer az előző mondatokat!
Mert ez minden!

Ha azt tudod, és főként azt csinálod, amit Jane, te is sikeres leszel, mint ő!
Nézzük csak, mit is tett!
Amit az imént olvastál, a jéghegy csúcsa ugyan, de mindent ki tudunk belőle következtetni.

Emlékszel még a meghatározásunkra, amiben belőttük, mi is az a valódi MLM?
„A valódi MLM, alapvető fogyasztási cikkeket tartósan fogyasztó emberek, egyre növekvő csoportja, akik az alapvető fogyasztási cikkek forgalmából származó bónuszokból, nagy értékű, tartós fogyasztási cikkeket vásárolnak.”

Azok az üzletek, amiket MLM-ként akarnak neked eladni, de a kommunikációjukban főként az előző meghatározás második részét találod csak, egészen biztosan nem valódi MLM cégek! Mert a valódi MLM az első résszel kezdődik, a második rész pedig következmény.

Jane alapvető fogyasztási cikkre hívta fel a figyelmemet zseniálisan, de mégis a legegyszerűbb módon. Rávett, hogy kipróbáljam. Ezzel kezdődik a hálózatépítés.

Vagyis ezzel kezdődik annak az embernek a szempontjából, aki érdeklődik, aki még nem fogyasztó, még nem tag. Az a jó, ha számára egy ilyen első impulzus jelenti az első lépést. Természetesen, amikor majd erre sort keríthetünk, beszélünk az üzletről a pénzkeresési lehetőségről is. Annak a személynek az aspektusából viszont, aki a terméket bemutatja, nem ez az első lépés. Több első lépésünk van tehát, és jó, ha ezt tudjuk.

Ha Jane első lépése lett volna az aloés krém kezembe maszszírozása, akkor nem biztos, hogy a termékrendelő űrlapomra, percek múlva két garnitúra felkerül.

Mert akkor egészen biztosan csak valami amatőr győzködésben lett volna részem. Olyanban, amit az MLM-et amatőr módon művelő emberek tömegei követnek el egy ideig, majd, mivel nem működik nekik, beállnak a vesztesek tömegébe, akik a saját működésképtelenségüket rávetítik az MLM-re.

Csak azért, mert nem a megfelelő időben, és nem az első lépéssel kezdték.
Jane ismeri ezeket a krémeket. Mindent tud róluk. Nem csak leírásokból, hanem saját használat során szerzett tapasztalatokból. Hogy ezt honnan tudtam megállapítani?

Úgy vette a kezébe a krémes tubust, mint, aki minden nap használja. Nem keresgette, hogy hogyan kell kinyitni, ment neki úgy is, hogy oda sem nézett. Pont annyit nyomott belőle a kezemre, amennyire szükség volt ahhoz, hogy utána sokkal komfortosabban érezzem magamat, és ne zavarjon a kezemre került anyag. Közben pedig mindent elmondott, amit tudott róla.

Ahhoz, hogy azoknak az embereknek, akik első lépésként tőlünk kapnak hasonló bemutatót, ugyanilyen élmény legyen, amit csinálunk, erre az első lépésre alaposan fel kell készülnünk. Hálózatépítőként az első lépésünk tehát a tanulás első pillanatai kell, hogy legyenek.

Janet nem zavarta, hogy én nem értem, amit mond. Határozott volt, lelkes és tudta, hogy összesen két eredménye lehet annak, amit csinál. Vagy fogyasztójává válok a bemutatott terméknek, vagy nem. Mit veszített volna, ha nem?

Korábban sem vásároltam úgy kézkrémet, hogy neki abból bónusza lett volna. Ha ezután sem teszem, ezzel kevesebb lenne az ő jutaléka? Nem! Semmi nem változna, ez lehetne a legrosszabb felállás.

Van néhány dolog, ami kötelező az MLM- ben, ha sikeres akarsz lenni, és ezt a néhány dolgot a Jane-nel töltött percekben jól meg tudtam figyelni:

• Saját terméktapasztalat
• Száz százalékos termékhasználó
• A cég, a termék, a vezetők felépítése
• A termék és az üzleti lehetőség rendszeres bemutatása
A teljes érthetőség kedvéért ismételjük meg!
Első lépés az érdeklődő számára a termék megkóstolása.
Első lépés a hálózatéíptő számára megtanulni, hogyan kell az érdeklődő első lépésénél ügyesen segíteni, kiszolgálni az érdeklődő igényeit.
Ezt ott, akkor a legjobbtól, Jane-től tanulhattam!
Megvettünk mindent, amit akartunk, illetve mégsem egészen. Az első igazi DXN-es vásárlásom alkalmával máris elkövettem az első hatalmas hibát.

A megrendelő lapon egymást követő sorokban kétszer is fel volt írva a Lingzhi Black Coffee név, nekem ebből 30 dobozt kellett a tagoknak vennem, és magunknak is pár hónapra valót. Hamarosan a táskáimban, szépen elosztva sorakoztak a már ismerős kinézetű dobozok. A kis piros felirat a csomagolás oldalán akkor nem tűnt fel, ahogyan a megrendelő lapon sem a rövid szöveg, ami a különbséget jelezte. Nekem a minden ízesítés nélküli, natúr kávéra volt megrendelésem, és mivel korábban nem kaptam erről információt, nem vettem észre valamit.
A kávé, amit végre vihetek haza, édesítőt tartalmazott. Ez nyilván csak hazaérkezésünk után derült ki, amikor otthon az első kávémat készítettem, és nagyon édes lett, pedig pont annyi cukrot tettem bele, mint máskor. Meg tudtam a dolgot magyarázni minden megrendelőnknek, így nem kellett azonnal visszautaznom, kicserélni az árut.

Csomagrendezés a DXN irodában Kuala LumpurbanNem ment ennyire simán a reptéren, de mielőtt ezt elmesélem, még egy epizód. Laci a DXN irodából még átszaladt a szomszédos plázába, amíg mi a csomagjainkkal bíbelődtünk. Valamit még mindenképpen akart venni, valami ajándékot a nagy családja néhány tagjának, akiknek előtte a hosszú válogatás ellenére még nem talált semmit. A reptérre indulás előtt percekkel érkezett vissza. Nagyon büszke volt magára, mert sikerült megvennie, amit akart. Mellékesen elmondta, hogy látott mp4 lejátszókat is sokkal olcsóbban, mint amennyiért én vettem.

Lehet, hogy úgy is volt, de a gesztusai elárulták, hogy igazából csak heccelni akart. Laci azóta is mindig ezzel szórakozik.

Ha valaki vesz valamit bármilyen áron, ő biztos lát valahol olcsóbban is. Ez egy jó játék lett az elmúlt években köztünk.
Az óra nem állt meg, de a kisbusz igen. Az iroda ajtaja előtt várt ránk. Bepakoltunk, elköszöntünk és indultunk.

A reptéren, a csomagok feladása kicsit döcögött. Ötünk csomagjait együtt adtuk fel. Így, ha valamelyikünknél volt súlyfelesleg, a másik viszont könnyebb csomagokat adott fel, ezek kiegyenlítették egymást. Talán nem figyeltem eléggé, hogy ez lesz a taktika, és ötödikként álltam a sorban. Sorra kerültem és a táskáimat a szalagra tettem. A pult mögött ülő fiatalember jelezte, hogy nem tudja felvenni mindkét csomagomat, mert túl vagyunk a súlyon. Nem volt mit tenni, az egyik, a kisebb táskámat levettük.

Ezen kellőképpen felhúztam magamat, mert én mindent elkövettem és súlyhatáron belül tartottam a csomagjaimat, ennek ellenére most az én jól kidekázott, kávékkal teli táskám nem került fel a gépre.

Most aztán mi legyen?
Kerestük közösen a megoldást. Végül Simon Zoli fogta a tíz kg körüli táskát, és lazán a vállára akasztotta. Zoli méretei mellett a súlyos, és láthatóan méreten felüli csomag olybá tűnt, mint filigrán hölgyek vállán egy divattáska. Az ő pár kilós kézipoggyászát én vittem a sajátommal együtt.

Következett a biztonsági ellenőrzés. Direkt nem álltunk egy sorba, bár ennek semmi jelentősége nem volt, sőt majdnem így jár- tunk rosszabbul. A táskák szépen masíroztak egymás után a röntgenen át. Én természetesen nem Zoli csomagjára koncentráltam, hanem távolról figyeltem, mi történik az én cuccommal. Láttam, hogy a biztonsági ember kinyittatja Zolival, és pakolnak. Most mi lesz?

Viszont a saját, vagyis Zoli csomagja is felkeltette a hivatalos személyek érdeklődését, és kérték, nyissam ki. Nyitottam volna, de nagyszerű barátom lezárta a számzárat. A kombinációt nem tudtam. Átkiáltottam a tömeg felett a számokat tudakolva, de Zoli éppen magyarázott valamit, nem tudott felelni. A személyzet nagyon furcsán kezdett viselkedni, a kérdés egyértelmű volt, nyelvtudás nélkül is értettem. A saját csomagom számkombinációját valaki mástól kérdezem?

Kuala Lumpur repterén nagyon jól működik a klíma. Jó, ha 19 fok volt, de mégis izzadtam rendesen. Éppen letartóztatásom pillanata előtt, odaért Zoli, vállán hanyagul lógott a tízkilós ridikül, kinyitotta a csomagját, és sikerült valami elfogadható magyarázatot is adnunk az esetre. Végül aztán minden gond nélkül mehettünk tovább.

Mindössze az én táskámból kellett megválnunk az aloés kozmetikai sorozat testápolóitól, mert azok nagyobb méretű flakonok, mint amit a repülőre fel lehet vinni. Szerinted mennyi lehetett a vérnyomásom?

Hazaértünk!
Egy nap múlva otthon meséltem a történetet, ami akkor már nem volt annyira bosszantó, inkább mulatságos. Zoli adott két testápolót, mert ő hozott vagy ötöt. Aztán később valahogyan visszakapta Istvántól, mert az ő túlsúlyos csomagja miatt alakult ki ez a helyzet.

A lányok nagyon örültek az ajándéknak. Jobbat kaptak annál, amire számítottak. Amit hoztam akkor a legjobb eszköz volt, a viszonylag nagy LCD kijelzőjének köszönhetően képeket, és videókat is jól lehetett rajta nézegetni a zenehallgatás mellett. Vali kapott egy üvegből készült makettet az ikertornyokról. Ennyire telt. Napokig meséltem az élményeimet abban a pár órában, amit otthon töltöttem, mert nem volt mese, menni kellett dolgozni. Micsoda kontraszt! Pár napja még egyenlő partnere vagy egy világcég vezető menedzsereinek, most pedig ismét egy melós a tömegből. Ezt kezelni csak az erős cél a vízió birtokában tudtam. Minden megállóval csökkent a távolság, ami a szabadságtól választott el, sokkal koncentráltabban, céltudatosabban tettem a dolgomat az üzletünkben, hogy gyorsan szabaddá váljak.

Valamit el kellett követnünk, hogy az addigi csatlakozókat benne tartsuk az üzletben, és kibírják még azt az időt, ami a hivatalos indulásig vissza volt. A legnagyobb kihívásnak az számított, hogy még senki nem tudta mikor lesz ez a nap. Szerveztünk egy rendezvényt a csapatunk tagjainak. Kibéreltük a kisebb termet a Lurdyban, meghívó levelet küldtünk és na- gyon örültünk a húsz résztvevőnek.

Sokan nem értették, miért csinálunk rendezvényt, mikor még el sem indult hivatalosan az üzlet. Nem nekik szerveztük. Nem azoknak, akik nem értették és nem azoknak, akik nem jöttek el. Akkor is és azóta is azok számára szervezünk rendezvényeket, tréningeket, képzéseket, akik eljönnek. Nyilván ráfizettünk, ha a terembérben gondolkodunk csupán. Viszont szereztünk magunknak gyakorlatot, valamennyi ismertséget is. Több ilyen rendezvényt is szerveztünk, és ezt a gyakorlatot folytattuk akkor is, amikor már működött a cég. A maláj úton beszereztem néhány DXN kitűzőt. Egyet ezek közül azonnal fel is tűztem a ruhámra, és nagyon sokáig az üzleti szintet jelző jelvényem mellett is hordtam. Sőt! Ma is megvan, a nyomtató mellett pihen a polcon. Amikor már minősült valaki a csapatunkban SA szintre, akkor ilyen jelvényt adtunk neki ajándékba. A következő, hivatalos DXN rendezvényen nyilván megkapta az SA kitűzőt, de már addig is volt egy elismerése a teljesítményének.

A lányaink is velünk tartottak, minden ilyen rendezvényen. Sőt nem csak ott voltak, de tevékenyen részt is vettek. Helyt álltak mint jegyszedők, kezelték a prezentációkat, figyeltek a hangfelvételre, vizet hoztak az előadóknak. De már a rendezvények előtt, otthon is sokat dolgoztak a sikerért. Előkészítettek mindent, amit csak lehet, és főként elviselték a kolerikus apjukat. Sokszor olyasmit is számon kértem rajtuk, amit nem is tudhattak, amit korábban nem is mondtam, csak úgy gondoltam, hogy már beszéltem róla, ami igaz is volt, mert magammal már megbeszéltem. Mint a kolerikusok én is elvárom mindenkitől, hogy egyből megértsen mindent, ami nekem annyira kézenfekvő.

Az idők során sokat finomodott ez, de még manapság is előfordul, és ilyenkor Valinak kell figyelmeztetnie erre, és nagyon jó, hogy megteszi.

Mivel elég nagy gyakorlatra tettünk szert a rendezvények megszervezése, levezénylése terén, teljesen magától értetődően a DXN rendezvények lebonyolításában is részt vettünk. Minden rendezvényhelyszínen már az esemény előtti napon megjelentünk, mert inkább rááldoztuk az esténket, és megoldottuk a dekorálást, berendezést előre. Így másnap nem kellett beleizzadni a ruhánkba, hanem, mint a többi résztvevő érkezhettünk, igaz mindenki előtt, elsőként. Akikre még számíthattunk volna ebben a csapatjátékban, mind vidéken éltek. Sopronból, Székesfehérvárról vagy Kecskemétről kellett volna a fővárosba jönniük. Néhány alkalom után már a közelebb lakók is beszálltak, és Böczkös Barbi, ha csak tehette mindig velünk tartott. Növekedett az üzlet, növekedtek a rendezvények és eljött a napja, amikor István úgy döntött, hogy ezekkel a feladatokkal az alkalmazottait bízza meg, mert a gyémántoknak és a gyerekeiknek már nem az a dolga, hogy vezetékeket húzogatnak és molinókat akasztgatnak.

A minél korábbi, tényleges piacnyitást nagyon akartam. Ha lehetett volna az időt gyorsítani, biztosan meg is teszem. De az idő mindenkinek egyformán halad.

Annyit tehettem, hogy mindig készen álltam. Ha szólt Laci vagy István, vagy mindketten, én azonnal ugrottam. A reptérre jártunk közösen, mert a termékek oda érkeztek, és mi szállítottunk. Készítettünk fotókat is, de ezek egytől-egyik elvesztek. Nagy kár értük, mert lehetetlen pótolni.

Február közepe táján érkezett az első nagyobb mennyiségű termék. Ez már hajóval jött Európába, a reptér mellett vehettük át, egy nagy raktárban. Nem bántak vele kesztyűs kézzel a szállítók.

A Cordypine üvegek közül sok eltört, és az ananász dzsúz átitatta a többi termék dobozát is, amelyekből szabályosan csorgott a sűrű szirup. Átható ananász illat terjengett az egész raktárban. Akkor éppen a mi kocsink, a Ford Sierra kombi volt az egyik szállítóeszköz. A hátsó üléseket lehajtottam, és tetőig tornyoztam a nedves, ragacsos kartonokat. Az autó illatosítását így hónapokra megoldottam, a kárpitba hosszú időre beleitta magát a Cordypine jellegzetes illata.

Teljes körűen csak március negyedikén kezdhette a tevékenységet a DXN-t képviselő magyar gazdasági társaság, mert attól a naptól működött az informatikai rendszer, ami azóta is összeköti az európai DXN-t az anyavállalattal. A termékek már itt voltak, a tagok toporogva várták a gyors kávéhoz jutást. Az értékesítésének nem volt akadálya. Minden engedély, OÉTI regisztrációk már készen álltak. A termékek ellátva a törtvények által előírt útmutatókkal meg, ami még kell ilyenkor. Ezért aztán úgy döntött a vezetőség, hogy február 17-től elkezdi az értékesítést, azzal, hogy a pontértékek, csak márciusban lesznek felírva, és bónuszt először áprilisban fizet a cég. Senkinek sem okozott ez problémát, főként, hogy a pontos menetrendet előre megismerték.