Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! Második rész

Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak! – Második rész

Kezdődik a második rész

Az utazó csapat BankokbanAzon az első utazáson mást is kaptunk. Olyasmit, ami sokkal fontosabb a gazdasági eredményeknél. Még csak oda sem kellett érnünk, ahhoz, hogy kezdjem érezni azt a pluszt, ami miatt érdemes az MLM-mel kapcsolatba kerülni.

Együtt utaztam négy olyan emberrel, akik pozitívan állnak a holnap előtt, akik jót várnak, akik vidámak, de mindemellett képesek nagyon keményen dolgozni, kreatívak, vannak ötleteik, és hajlandók is azokat megvalósítani.

Ha azt mondom, hogy érdekes volt ez a környezet az általában csüggedt, reménytelen munkahelyi társaság után, akkor messze járok a valóságtól. Igazából ég és föld a különbség. Az autóbuszokon utazó tömegről, – akiket nem tudtam nem látni, nem észrevenni –, pedig inkább ne is beszéljünk.

Az új társaságom másról és másként beszélt, mint amit addig tapasztaltam. Nem az volt a téma, hogyan kellene kijönni havi 130.000 Forintból.

Arról folyt a társalgás, hogy miként lehetne 1.300.000 Forintot csinálni havonta.

Nagyon hosszú volt16 óra repülést követően landolt a gépünk Kuala Lumpurban. Kiszálltunk, és máris megtörtént az első DXN-es kaland. Nagy Laci csomagja nem érkezett meg. Valahol a levegőben, egy másik gép gyomrában utazott. Intézkedni kellett. Egyedül Laci beszélt angolul, és még Simon Zoli pötyögött valamennyit, így aztán mi csendesen figyeltünk, amíg sikerült információkhoz jutni. A légitársaságnál megígérték, elküldik a csomagot Alor Setarba, ahová megyünk, mert ott van a DXN központja. Nagy Lacinak így aztán csak a rajta lévő ruhái maradtak. Kreatív társaságunk persze mindent megoldott, tudott mit felvenni.

Érdekel, hogy milyen Malajzia? Érdekel, hogy milyen Kuala Lumpur? A legjobban teszed, ha eléred valamilyen módon, hogy eljuss oda.

Én egy életre megtanultam, hogy nem alakítok ki magamban többé képet egyetlen távoli országról sem, hanem inkább elmegyek oda, és körülnézek.

Talán csak az én készülékemben volt a hiba, az itthon hallható információk alapján én az elmaradott Távol-Keletere indultam. Amint kiléptünk a reptér ajtaján, megcsapott minket a trópusi hőség, ami először mellbevágó, tüdőtágító élmény. Az érdekes, párás, fura szagú levegővel együtt majdnem sokkolt az első be- nyomás. De nem tartott csak pár másodpercig. A teremtéskor belém épített kódfejtő egy pillanat alatt megfejtette az üzenetet. Az agyamban, vagy inkább az egész lényemben egyértelművé vált, hogy, amit érzek az orrommal, a bőrömmel, az egy „élő környezet”.

A hirtelen érkező, minden érzékszervemet próbára tevő ingerek között, egy idő után kirajzolódott és egyre élesebbé vált a kép. Hatalmas, csodaszép, zöld pálmák, rengeteg, ezer színben pompázó virág.

A légkondik, repülőgépek és autók hangját eltörpítő madárkórus elkápráztatott, és kényszerített, hogy érezzem jól magamat, mosolyogjak.

Ahogyan a minket fogadó emberek is mosolyogtak, és mindenki más. Nem láttam komor ábrázatokat.

Egy kisbusszal utaztunk a reptérről a városba. Nekem volt a csapatban egyedül jogsim buszra, ezért beülhettem a vezető mellé, és csodálkozhattam a következő hetven kilométeren.
Az „elmaradott” keleti város már távolról is egészen más, mint, amire számítottam. Talán jól emlékszem, hogy kétszer négy sávos az út, ami a reptérről a fővárosba visz. És ez mind gyorsforgalmi, szóval autópálya. Eszembe jutott a Vecsés-Budapest út, amit ugye a hazánkba érkező utasok látnak elsőként. Jó esélyük van a gyorsforgalminak hívott úton lassan cammogva, első élményként megtekinteni a hajléktalanok műanyag fóliás városát, a metró vágányok mellett.

Tudom, mert láttam is. Malajziában, Kuala Lumpurban is élnek szegény emberek, ahogyan a világon mindenhol. De arról az útról, ahol a kisbusz haladt, nem ez látszott. A méretek, az épületek magassága lenyűgözött. Nem tudtam merre nézzek. A kamera, amit a ma már gyémánt Misi bácsi adott kölcsön, mert nekem még nem volt, egyfolytában dolgozott. Mindent meg akartam örökíteni, de csak képeket tudtam készíteni.

Az élményt egyik kép sem tudja visszaadni, ahogyan ez a beszámoló is csak egy újabb kísérlet.
Inkább nem is folytatom, hanem meghagyom neked a lehetőséget, hogy egyszer átéld te is.

A cég két autót küldött értünk másnap, amikkel Alor Setarba utaztunk. Alig mentünk néhány kilométert, amikor kiszúrtunk egy óriásplakátot az autópálya mellett.

Milyen érdekes. Most, ahogyan felidézem ezeket az élményeket, el kellett gondolkodnom, hogyan is kerültünk az út baloldalára. Mert, hogy ott álltunk az óriásplakát alatt, és fotó készült rólunk, az biztos, hiszen bizonyíték is van róla.

Nem voltunk sem szabálytalanok, sem nagyon bátrak, egyszerűen csak fordítva van ott a közlekedés, mint nálunk, ezért alapból a baloldalon haladtunk.
Ja! Hogy miért volt akkora szám az a plakát? Hát, mert a DXN-ről szólt.

A céges vezetők nem igazán értették, miért ragaszkodunk az azonnali megálláshoz. Mondták, hogy lesz még számtalan al- kalom fotót készíteni, de mi nem tágítottunk. Nekünk annál a reklámtáblánál kellett a fotó, mert ez tuti volt, és ki tudja, hátha nem találunk többet. Egy ilyen fotó nélkül mégsem jöhettünk haza.

Később megértettük, hogy mire gondoltak kísérőink, mert az út mindkét oldalán, szinte minden kilométerben láttunk egy-egy DXN-es óriásplakátot.

DXN-es vendéglátóink, akik az autókat vezették, valóban vezetők voltak, mert a cég két elég magas beosztású emberét küldte értünk. Önmagában ez óriási megtiszteltetés. Azt, hogy mint régi ismerősöket üdvözöltek minket az első találkozáskor, hogy folyton mosolyogtak, hogy kivették a csomagokat a kezünkből, egyelőre nem tudtam hová tenni. Kicsit zavart is ez a gondoskodás.

Alor Setarban is van látnivaló, de mi a DXN-ért mentünk, viszonylag rövid idő állt rendelkezésünkre. A farm meglátogatásán felül bele kellett férni ebbe az üzleti tárgyalásoknak is, hiszen az európai piacnyitás előtt álltunk. Az utazó csapatot ilyen módon három turista, Nagy Laci, Simon Zoli és én, valamint két üzleti utazó, Kócsó Laci és Böczkös István alkottuk. Az első estén a DXN akkori marketing igazgatója és szűk stábja meghívtak egy hagyományos maláj vacsorára.

István már többször járt a térségben, a repülőn kaptunk tőle élménybeszámolót. Mondta, hogy biztosan megismerhetjük majd a híres Tom Yam levest.
Úgy emlékszem, hogy ebédre valami gyorséttermi menü jutott, mert napközben a DXN irodában tanultunk. Erről majd még ejtek néhány szót, de most maradjunk az ételeknél, mert bennünket, magyarokat a hasunk mindig nagyon érdekel. Ha megnézted a fotót, amit az autópálya mellet készítettünk, akkor láthattad, hogy a társaság nagy része ezt mindig elég komolyan is vette.

Tehát napközben nem igazán jutottunk fajsúlyosabb ételhez, így aztán gyúrtunk erősen a vacsorára. Majd elfelejtettem. István nem túl pozitívan beszélt a keleti konyháról, a Tom Yam levesről pedig még kevésbé.

Különteremben fogadtak minket. Az étterem felső szintjén csak egy asztal állt, és ötünket öten vártak.

Az asztal két szélén két hordozható gázlángon, két hatalmas fazékban gőzölgött valami. Mellettük láthatóan nyers hozzávalók sorakoztak, amikről a mi magyar ételekhez szokott szemünk keveset tudott beazonosítani. A rákot és a halat megismertük, de sok minden mást nem. A marketingigazgató, saját kezűleg helyezte ezeket az azonosíthatatlan akármiket a forró vízbe. Az illat elég felkavaró élményt adott. Hogy őszinte legyek, jobban örültem volna, ha marhalábszár pörkölt illatát érzem. Laci is szívesebben látott volna néhány szusit az asztalon, hiszen az a kedvence.

Viszont rögtön megértettük, hogy, ami történik, és amit készítenek, az csak a kivételes vendégeknek jár. Na és persze küszöbön állt a megegyezés, egy egész földrészre kiterjedő piacnyitásról. Lesz, ami lesz, ezt a próbát ki kell állnunk.

A Tom Jam leves nem is rossz! Ami a tányéromba került, mindent megettem. Érdekes, szokatlan, egzotikus ízek.

Udvariasan legyűrtem egy adagot, láttam, ahogyan Laci is küzd a magáéval. Nagy Lacinak ízlett, de azt hiszem olyan étel nincs a világon, ami neki ne ízlene. Szerencséje van, rajta ez meg sem látszik. Maláj házigazdáink csodálkoztak a leginkább, hogy ilyen kevéssel beértük. Gondolom nem igazán találtak racionális összefüggést az elfogyasztott étel mennyisége és a testsúlyunk között.

Miután több üzleti témát is megbeszélt a két tárgyaló fél, és készítettünk néhány fotót, elköszöntünk, és betértünk egy Pizza Hutba, hogy végre jól megvacsorázzunk.

Az ételek miatt egy téma kimaradt, de ígértem, beszélek róla. Furának tűnhet, amiről már korábban szóltam, hogy tanultunk a DXN irodában. Pedig így volt.
A bevezető felsorolásban, az egyik pont, hogy kell új tudás. Ismét azt kell mondanom, megértem azokat az embereket, akik úgy gondolják, hogy már tanultak eleget az általános iskolában, aztán a középiskolában, akár egyetemen. Nem értik, miért kellene nekik ismét tanulni, ha hálózatépítéssel akarnak foglalkozni.

Megértem, mert én sem így álltam ehhez, vagy inkább úgy fogalmazok, voltak olyan pillanatok, amikor hasonlóan vélekedtem.
Az említett Alor Setari délután pont egy ilyen volt.

Mit akartunk mi?
Látni a farmot, a ganodermákat, a gyárat, a termékeket. Laci és István szerződést, megegyezést akartak és, hogy induljon a szállítás Magyarországra.
Ezzel szemben vendéglátóink tanfolyamot szerveztek nekünk, és bármennyire is tiltakoztunk, nem tágítottak. Az egyik szakértőjük órákon át magyarázta a cég jutalékrendszerét, amit marketingtervként is emlegetnek. Elég érdekesen viselkedtünk. Leültünk a vékony kínai arcú, mosolygó fiatalemberrel szemben, az iroda egyik tárgyalójában. Valahogy úgy, hogy „na jó mondjad, legyünk túl rajta!”

Egy vicc jut az eszembe a helyzetről:

Az újgazdag, magyar vállalkozó kifogja az aranyhalat. Elég kicsi, jelentéktelennek tűnő példány, ezért azonnal vissza is dobja. Az aranyhal kidugja a fejét a vízből és megszólal:

– Na és mi lesz a három kívánsággal?
– Rendben van! Mondjad! – feleli a vállalkozó.

Azt kell mondanom, nagy szerencsénk van, amiért akkor a marketinges szakember nem adta fel, és nem ment el a kedve a testbeszédünktől. Igazán nem sok időre volt szüksége ahhoz, hogy a teljes figyelmünket megszerezze, mert amiről beszélt az mindegyikünket izgalomba hozta.

Egymás után jöttek olyan infók, amikre hitetlenkedve reagáltunk, és kénytelen volt megismételni, és nyomatékosítani, hogy jól hallottuk. Mert mi már ismertük néhány cég marketing tervét, ezért aztán nem nagyon hittünk elsőre több dolgot.

A DXN-ben nincsen hó végi nullázódás. Ha gyűjtött a csapatod 777 pontot az első hónapban, akkor a második hónapod nem nullával indul, hanem 777-tel. Ha a következő hónapban a csoportforgalom 2.777 pont lesz, akkor a hónap végén összesen már 3.544 pont a göngyölített pontértéked. Már egészen előre dőlve, teljes figyelemmel hallgattuk, amikor kiderült, hogy abban a pillanatban, amint ez a szám eléri a 4.500-at, máris elértük az első vezetői szintet, amit itt Star Agentnek hívnak.

Amikor valaki egyszer kvalifikál gyémánt szintre, akkortól ő már gyémánt, bármi történjen is később. Nem kell a szintjét megvédeni, nem fogja a jobban teljesítő alsóvonala lehagyni, megelőzni. Nem fog egy nagyobb forgalmú gyémánt leválni róla. A gyémántot a DXN-ben Star Diamondnak nevezik, és összesen hat, különálló Star Agent vonalra van ehhez szükség.

Egyik meglepetés a másik után ért minket, és a tanfolyam, amiről elsőre hallani sem akartunk, az utazásunk egyik legértékesebb részévé vált.

Ma már tudom, hogy a DXN elnöke egy nagyon bölcs ember. Arra készült, hogy leszerződik két kiváló vállalkozóval, akikre rábízza a magyar és ezzel együtt az európai piacnyitást. Várhatóan ezrével fognak az emberek csatlakozni, és nem lenne hátrány, ha volna néhány olyan ember, olyan vezető az új hálózatban, akik értik és tanítani tudják az alapokat, a bónuszkifizetés, a minősülések szabályait.

A tanulás ezzel még nem ért véget, hiszen kaptunk egy hatalmas ismeretanyagot másnap a DXN Farmon is. Később, Kuala Lumpurban is volt egy nagyon hatékony, és különleges képzés, amiről akkor nem is gondoltam, hogy az, ami. Ezekről is mind szót ejtek majd.

Itt viszont, ha már tanulásról, szükséges ismeretekről kezdtem beszélni, menjünk bele egy kicsit mélyebben a témába.

Nem mi terjesztettük el, hogy az MLM-et tanulás nélkül lehet sikerre vinni, és igazán nem is értem, mi volt az érdeke azoknak az embereknek, akik ezt kommunikálták. Fontos, hogy ebben most egyezségre jussunk, mert, ha nem tudunk megegyezni, akkor csak egy szép történet lesz, amit olvasol. Ha csak olvasni akarsz, és élvezni a jó történeteket, semmi gond. További jó szórakozást kívánok!

Nekem viszont az a célom, ha már pénzt adtál ezért a könyvért, akkor az olvasottak alapján tudj változtatni a hozzáállásodon, a napi időbeosztásodon, a tevékenységeiden, és ennek legyen az eredménye a sikered. Érd el te is a céljaidat!

A mi célunk, amit a csapatunk tagjai ismernek is, hogy mostantól (most éppen 2015. májusa van) tíz év alatt tízszeresére növeljük azokat az eredményeinket, amiket hat év alatt értünk el a DXN üzlettel.
Na, most aztán mindent megtudtál – gondolhatod.

Akkor nézzük részletesen!
Hat évre visszatekintve összegeztük és kielemeztük, mit értünk el, hová jutottunk.
Nem foglak azzal untatni, hogy ennek az elemzésnek az adatait most felsorolom. Néhány megállapításunk elég lesz. A legfontosabb, hogy az első évben, szinte kizárólag a saját céljaink hajtottak, ezek tartottak minket pályán. Ettől mi még csapatjátékosok voltunk, sokat segítettünk a csapatunk tagjainak. Ha nem így teszünk, biztosan nem lenne a miénk Európa második legnagyobb DXN csapata. Tippelhetsz egyet, kié a legnagyobb. Biztosan eltaláltad, Kócsó Lacié és Anikóé, a szponzorainké. Nyilván a mi csapatunk része az övéknek.

Amikor ezt a sort írom, a csapatunk létszáma 25.225 fő. Közülük, ebben a pillanatban 2.166 Star Agent szinten van. A Star Rubyk száma 170. A gyémántok, és a többszörös gyémántok összesen 104-en vannak.

Nem dicsekedni akarok. Nagyon fontos ez a statisztika. Miért?

A gyémánt a DXN-ben egy olyan szint, amikortól már jelentős bevételekről beszélhetünk. Nagyon fontos itt is leszögezni, hogy a DXN egy valódi MLM, ahol bónuszt csak a megvalósult forgalom után kapnak az arra jogosultak.

Mivel nincsen teljesítmény kényszer, nincsen vásárlási limit, a DXN ebben a tekintetben is szabad kezet ad a tagoknak, mindenki csak annyi terméket vásárol magának, amennyire szüksége van. Az elemzésünk alapján azt mondhatjuk, hogy a száz gyémántnak éppen a fele az, aki már a DXN üzletének a bevételeiből él.

A mi célunk tehát, konkrétan úgy hangzik, hogy tíz év múlva,

2025-re a csapatunknak lesz ezer olyan, minimum gyémánt üzleti szintű tagja, akik a DXN üzletükből élnek.

Van még egy kitételünk.

Ezek az emberek ne csak egyszerűen megéljenek a DXN-ből, hanem anyagilag teljesen függetlenek legyenek, elegendő anyagi tartalékkal a döntési szabadsághoz.

A 170 Star Ruby biztosan gyémánt lesz rövid időn belül. Ezzel már közel 300-ra módosul a gyémántok száma. A 2.166 Star Agent közül is pár éven belül lesznek bőven gyémántok.
Ezért fontos a statisztika! Ugye látható, hogy nem csak egy álom, hanem reális a vágyunk?

Ha most megszoroztad a létszámot tízzel, és nagyon nagy számnak tűnik neked a 250.000 fő, akkor azt kell mondanunk, éppen itt az ideje elkezdened az MLM iskolát. Most jött el az ideje, hogy az MLM-mel kapcsolatban kitörölj az agyadból minden hamis információt, amit eddig a házmestertől, a bádogostól, a kalauztól, az adóellenőrtől vagy éppen az utca hírmondójától hallottál. Aki ugye a klasszikus gyerekfilmben a közvéleményt irányítja. Úgy is mondhatnánk!

Megnyugtatásként elárulom, hogy amikor elkezdtük 2008-ban, mi sem voltunk birtokában a tudásnak, hogy százezreket lássunk. El tudtunk képzelni néhány száz embert. Azt, hogy valaha lesz bármekkora csapatunk, csak akkor kezdtük elhinni, amikor az első ember belépett. És ez így normális!

Mindig egy lépést, a következő lépést viszonylag egyszerűen lehet látni, lehet tervezni, és elég egyszerű kivitelezni is.
A sikertelen emberek szinte csak abban különböznek a sikeresektől, hogy az első lépést sem teszik meg. Nem is tervezik, el sem képzelik, hanem főként arra várnak, hogy valaki helyettük cselekedjen. Ők csak az eredményt akarják. Láttunk már olyat, jó példa vagyunk erre mi is, hogy sikeresen tudtak emberek ezen a hozzáálláson változtatni.

A fentiekből talán nem jön le elsőre, ezért le is írom.

A stratégiánkat jelentősen megváltoztattuk, a következő tíz évben nem a saját, egyre magasabb üzleti szintünkért fogunk dolgozni, hanem fókuszunk az ezer szuper gyémánt család lesz.

Mielőtt felháborodott hangvételű e-maileket kapnék, megjegyzem, hogy természetesen e célunk megvalósulásával, mi magunk is haladunk, és nem fogunk rosszul járni!
Mit is jelent ez pontosan? Vagy inkább csak megközelítően.

Mai viszonyokkal számolva, ahhoz, hogy egy ember azt mondhassa, megfelel azon feltételeknek, amiket az imént olvashattál, minimum, nettó egymillió forint bónuszt kell kapnia havonta. Ezerszer egymillió az pontosan egymilliárd forint havonta, kifizetve. És ebben nem számolunk a többi, már jelentős pénzt kereső üzlettársunkkal, és azokkal sem, akik már ki tudják egészíteni a konyhapénzt néhány tízezer forinttal.

És persze ott van a sok-sok törzsvásárló, akik üzleti érdek nélkül fogyasztják a DXN termékeit és egészségesebben élnek.

Csak viszonyításként utánanéztem, hány embert foglalkoztatott 2014 végén a BKK, és megnéztem, mennyi volt ebben az időben egy buszvezető fizetése. Mindegyik adat csak megközelítés, de arra jó lesz, hogy párhuzamot tudjunk vonni. A BKK dolgozók közül nem mindenki buszvezető, de ezzel most ne foglalkozzunk, hiszen vannak, akik kevesebbet, vannak akik lényegesen többet keresnek, így ez a szám egészen jó átlag lehet.

1.780 emberről beszélünk, akik fejenként, átlagosan 197.000 forintot kerestek havonta. Ez összesen 350.660.000 Ft. Még minimum meg kell háromszorozni a BKK dolgozók fizetését, hogy kijöjjön az egymilliárd!

Rögtön rátérek arra, hogy mindez hogyan függ össze a tanulással, de még egy dolgot beszéljünk meg gyorsan, ha már belekezdtünk a pénzügyekbe.
Érdekes ebben a tekintetben az is, hogy most hogy állunk. Én szeretek mindig inkább kicsit rosszabb számokkal dolgozni, mint a tények, mert akkor nem érhet minket meglepetés. Ezért most felezzük el, azt, amiről eddig beszéltem, és feltételezzük azt, hogy a jelenlegi ötven csúcskereső a csapatunkban csak fejenként, átlagban havonta nettó 500.000 Ft-ot keres. Ezzel a feltételezéssel kicsit a tények alá kerültünk, de legalább nem mókusvakítás a számítás.

Ez mekkora tétel jelenleg? 25.000.000 Ft! Megint csak egy alábecsült feltételezés szerint, a többi, kifizetett bónusz havonta nettó 10.000.000 Ft a csapatunkban.

Összesen havi 35.000.000 Ft bónusz, azoknak az embereknek a jövedelme, akik ma azért keresik meg ezt a pénzt, mert 2008-ban hoztunk egy döntést,

és már nagyon sok embernek megmutattuk ezt a lehetőséget. Ezek tények!

Ezek a számok a mi nemzetközi hálózatunk számai, amiben a magyar üzletépítők aránya, sajnos csak kicsivel haladja meg a tíz százalékot, de legalább van fejlődési, növekedési lehetőség idehaza.